2026. 11. 5. csütörtök

Imre

1 EUR 363 HUF
1 GBP 436 HUF

Barangoló

Új konyha, változatos, korszerű étrend
Végéhez közeledik a harsányi közétkeztetést ellátó konyha korszerűsítése. Az önkormányzat pályázatának, valamint a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásának köszönhetően közel…
Hernádszentandrási gyarapodás
Egy újabb kapu nyílt ki Hernádszentandrás  előtt  a közösség gyarapodására. Hernádszentandrás komplex telep-programja keretében 137 milliót forintot költhetnek  a falu komplex humán szo…
Négy év alatt 566 millió forint plusz forrás
„Biztonságos fejlődés” HejőkeresztúrbanAzon a flyer-ben olvastam a címbéli szlogent, amelyben a település polgármestere, Demeterné Zeleni Enikő mintegy beszámolóként, az elmúlt négy esztendő történése…
Megújult a József úti Óvoda Miskolcon
Teljesen megújult a Miskolci József úti Óvoda Brunszvik Teréz Tagóvodája. A beruházás során jelentős infrastrukturális fejlesztések történtek az intézményben és kialakítottak egy új, 20 fő befogadásár…
Dédanyáink nyomdokában
Abaújvárra ismét visszatért a múlt. A Dédanyáink nyomdokában elnevezésű rendezvénysorozat keretében a közösség tagjai rövid ideig újraélhették, milyenek voltak a mindennapok régen. Abaújváron már kor…
Megkezdődött a Harsányi Sópince tetőcseréje
Az önkormányzat sikeres pályázatának köszönhetően új tetőt kap a 250 méter hosszú, 4 ágú, egykori uradalmi pince terméskőből kirakott borháza. A közel 13 millió forintba kerülő beruházás két részből …
Szüreti nap Kisgyőrben
A két napos Őszi Népművészeti sokadalom fénypontja mindig, immáron harmincegyedszer a Szüreti Nap. Sok vendég, a falu apraja - nagyja énekel, ropja, szórakozik a település egyik hangulatos ünnepén. …
Máté – napi Sokadalom Bükkábrányban
- Azt gondoltam, hogy a Bükkábrányiak nagyon kritikusak, és majd úgy gondolják próbáljunk ki másokat is, akik a települést vezetni tudják, de azt látjuk, hogy értékelik Szalai Szabolcs és a testület m…
Megújult az óvoda konyhája Bükkaranyoson
Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese  adta át tegnap ünnepélyes keretek között azt a Belügyminisztériumi támogatásból megvalósult fejlesztést, amelyből megújult az óv…
Parajdi só a hejőkeresztúri kabinban
Sókabint avattak a hétvégén Hejőkeresztúrban, a Gesztenyéskert Óvodában. A sótömböket a Dr. Wolf Product Kft. biztosítta, és az ő szakmai irányításuk mellett készült el a szülők munkájával a színterá…
A gépészek kövesdi ünnepe
Megalapításának 35 éves évfordulóját ünnepli ebben az esztendőben a Hajdu Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeum. A jeles jubileumot az Országos Gépésztalálkozó keretében ünnepelték meg szeptember első h…
Értékteremtő közmunka Putnokon is
Tamás Barnabás, Putnok polgármestere az elmúlt évek legnagyobb eredményének a foglalkoztatásban elért sikereket tartja. Kérdezhetjük, hogy miért, hiszen nem tudunk róla, hogy szaporodott volna az idet…
TEMPLOM ÁTADÁS ÉS SZENTELÉS GALVÁCSON
A Szendrő Római Katolikus Egyház, valamint Galvács Község Önkormányzata a Galvácsi templom átadás és szentelési ünnepségét tartja 2014. 08. 24-én délelőtt 11:00 órakor ünnepi szentmisével a galvácsi t…
Két új beruházás, 320 millióért Harsányban
Átadták ma a Harsányi Egészségcentrumot és a Harsányon áthaladó 2515. számú út teljesen felújított 3,9 kilométeres szakaszát. A két beruházás összértéke több mint 320 millió forint. A beruházás kere…
Tovább bővül a harsányi sópince
Tovább épül, bővül, új tetőt kap a komoly népszerűségnek örvendő, országosan egyedülálló Harsányi Sópince. Az új sópince-ágban mágnesterápiás gyógyításra alkalmas relaxációs kamrát és egy földalatti k…

Legutóbbi bejegyzések

Zsófia-kilátó webkamera

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés