2024. 08. 2. péntek

Lehel
1 EUR 397 HUF
1 GBP 467 HUF

Hírek

Szeretet Sütigyár 2017
Advent 23 napján 36 lelkes baráti és munkahelyi közösség vállalta, hogy a Magyar Vöröskereszt önkéntesekén adományt gyűjt a Szeretet Sütigyárban. A Szent István téren felállított pavilonban szorgos …
ÚJ ORVOSI RENDELŐ ÉPÍTÉSÉRE 40,1 MILLIÓ FORINTOS TÁMOGATÁST NYERT MEZŐKÖVESD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Mezőkövesd Város Önkormányzata támogatást nyert az„Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejleszt…
Csütörtökön délben véget ért a hónap eleje óta tartó árverés, ahol az októberben bemelegítésre használt rózsaszín DVTK Jegesmedvék mezek kerültek kalapács alá. Az aláírt mezeket a nyertesek a vasárnap…
Integrált hulladékgazdálkodási rendszer indul 2018 januártól Borsod-Abaúj Zemplén Megyében Magyarország Kormánya célként határozta meg a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás rendszerének átalakítását…
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a férfival szemben, aki kilenc alsóvadászi kiskertből, két hónap alatt több mint 100 kilogramm krumplit lopott el. Lopás vétség elkövetésének megalapozott…
Adventi Gyertyagyújtás a Miskolci Állatkertben
Az elmúlt évhez hasonlóan, az első jelentős rendezvényünk a téli ünnepekre készülődve a december 3-án vasárnap 15-órakkor esedékes első adventi gyertyagyújtás, melyet december 10-én a második, 17-én a…
Hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből. A Miskolci Rendőrkapitányság munkatársai 2017. november 29-én egy férfit tulajdon elleni szabálysértés miatt vettek szabálysértési őrizetbe.Az illetékes rendőrkap…
2016. augusztusában Szirmabesenyő Nagyközség Önkormányzata és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal alkotta konzorcium “Helyi foglalkoztatási együttműködés kialakítása Szirmabesenyő központtal”…
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a férfival szemben, aki egy miskolci söröző ajtaját és reklámtábláját megrongálta. A Miskolci Rendőrkapitányság rongálás vétség elkövetésének megalapozott…