2026. 05. 20. szerda

Bernát, Felícia

1 EUR 361 HUF
1 GBP 417 HUF

Szabolcs

Időpontot kell foglalni az ügyintézéshez
A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), központi ügyfélszolgálatain, kirendeltségein és ügyfélszolgálati helyein a személyesen megjelenő ügyfeleket időpontfo…
Március végéig 147-en fagytak meg
Március végéig 147-en fagytak meg Magyarországon tavaly október óta – tudatta a Magyar Szociális Fórum (MSZF) kedden. Az áprilisi hideg napok miatt az emberéletben keletkezett veszteség nem tekinthe…
Költészetnapi programok az online térben
Ebben az évben sem tartják meg a költészetnapi megemlékezést az Óda című József Attila vers keletkezésének helyszínén, Lillafüreden. Programok most is lesznek, ezúttal a II. Rákóczi Ferenc Megyei és V…
Katonai mozgások Ukrajna miatt
Katonai feszültség támadt a NATO és Oroszország között az ukrán vezetés oroszellenes provokációi miatt. Válságos helyzetében Kijev megpróbálja belerántani a NATO-t egy konfliktusba Oroszország ellen –…
Kandász Andrea készül a nagymama szerepre
Régóta lehetne nagymama Kandász Andi. Lánya szerint a műsorvezető vagy 15 évet letagadhatna korából, mégis akár már unokája is lehetne, Andi azonban egy darabig mégsem dajkálhat kisbabát. Testét és le…
Újraindították a hóügyeleti szolgálatot
Az Országos Meteorológiai Szolgálat időjárás előrejelzését figyelembe véve a Miskolc Holding tagvállalataként működő Városgazda Nonprofit Kft. újraindította a rendkívüli hóügyeleti szolgálatát. Az O…
Zavartalan a tömegközlekedés Miskolcon
A lehullott csapadék nem okozott problémákat a tömegközlekedésben az MVK Zrt. tájékoztatása szerint az autóbusz és villamosvonalakon nincs fennakadás, esetlegesen előfordulhatnak kisebb késések. …

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142051

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés