2026. 09. 2. szerda

Dorina, Rebeka

1 EUR 368 HUF
1 GBP 429 HUF

Szabolcs

„Angyali” Koncert
Jótékonysági koncertet tartunk a Katolikus Egyház javára a Monoki Római Katolikus templomban   14:30 gyertyagyújtás A Művelődési Ház udvarán   Advent 3. vasárnapján Örvendező Vasárnap 2010. dec…
Új Kozso albumot hozott a Mikulás
Öt év kihagyást követően, december 6-án megjelent Kozso Újratöltve- Best of Ámokfutók című vadonatúj albuma. Az albumom 12 ikonikus Ámokfutók sláger feldolgozás mellett 8 új dallal is bemutatkozik …
Burkolt reklám miatt büntetett a GVH
A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a Phytotec Hungária Bt. és az Axel Springer Kft. 2009 júniusa és novembere között tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor szerkesztő…
Élhető Miskolcot teremteni
Élhető, emberközpontú város, egységes koncepcióban kezelt fejlesztések, a MISEK Kft. működőképességének megőrzése érdekében tett intézkedések.Ezek voltak a témái a mai, miskolci városházi sajtótájékoz…
Egészségház épül a miskolci Avason
A tervek szerint, az alapellátás minőségének javítását biztosítja majd az avasi lakótelepen felépülő egészségügyi centrum. Mint az alapkőletételen elhangzott: az épületben folyamatos lesz az ügyelet, …
Felháborító: Törvényes az etnobiznisz!
Az elmúlt hónapokban számos alkalommal emeltem már szót az etnobiznisz néven ismert – jórészt cigányok által űzött – kisebbségi választási visszaélések ellen. A feltárt esetek közül a legkirívóbb ügyb…
A Szabadtéri történetében lapozgathatunk
A Szabadtéri Játékok elmúlt öt évét összefoglaló kötetet jelentetett meg a fesztivál menedzsmentje, a Szegedi Szabadtéri Játékok története 2004-2009 címmel. A Bátyai Edina igazgató, Herczeg Tamás igaz…
Ezt hozta a Mikulás a pedagógusoknak
A kormány elvette szakkönyvvásárlási támogatásukat Két héttel ezelőtt Ferenczi Gábor, Németh Zsolt és Farkas Gergely jobbikos országgyűlési képviselők módosító javaslatot nyújtottak be a kormány az…
Új menetrend a MÁV-nál
2010. december 12-től változik az éves vasúti menetrend, számos részében megújult kínálati lehetőséget biztosítva azoknak, akik belföldi vagy nemzetközi utazásukhoz a vasutat választják.Az új menetren…
Ünnepvárás a Megyei Könyvtárban
Szeretettel vár minden érdeklődőt a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár  a decemberi programokra, amelyek mindenki számára ingyenesek! December 8., szerda 17 óraMuzsiKalandZenei ismeretterjesztő elő…
Életciklus elemzők tanácskoztak
Tudta, hogy ma már egyes hűtőszekrények nem fogyasztanak többet, mint az alacsony energiájú villanykörték? Gondolta volna, hogy egy 35 kg-os hűtő több mint százféle anyagot tartalmaz (az acéltól, az ü…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés