2026. 09. 2. szerda

Dorina, Rebeka

1 EUR 367 HUF
1 GBP 428 HUF

Szabolcs

Módosul az ügyfélfogadás rendje
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a kényelmesebb ügyintézés érdekében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adóigazgatóság miskolci központi ügyfélszolgálatán (Miskolc, Kazi…
Arany karkötő helyett fémbilincs
Elfogások és tetten érések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében A napokban többek között kerékpár-, ékszer-, illetve zsebtolvajokat fogtak el a rendőrök Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Őrizetben a zsebtolv…
Elektromos autóbuszt tesztel az MVK
2011. május 23. és 27. között tesztelés céljából a Miskolc Városi Közlekedési Zrt.-hez érkezik egy SOR EBN 10,5 City típusú elektromos meghajtású akkumulátoros autóbusz. A járművet május 26-án, cs…
Nyitózarándoklat – felhívás
A pünkösdhétfői szentmisét követő érseki áldással indul a Szent Erzsébet Út nyitózarándoklata. Ezzel hivatalosan is megnyílik a Sárospatakot Kassával összekötő 120 kilométeres, gyalogosan végigjárható…
Két győzelemmel Tim Gábor vezet
Alig egy hete került átadásra, a festői környezetben elterülő Red Bull Ring (régi nevén A1 Ring), a Magyar Gyorsasági Országos Bajnokság máris versenyt rendezett a pályán. Nem a teljes bajnoki mező…
Önkéntesek szedték a szemetet
Miskolc is csatlakozott a "Teszedd 2011", önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióhoz. A regisztráció szerint több mint háromezren vettek részt Miskolcon a hétvégi szemétgyűjtési akcióban, és mint…
Zöld energiákról a BOKIK-ban
Csabai Tamás a BOKIK képviseletben köszöntötte azt az Üzletember-találkozót amelyet  a kis- és középvállalkozások, valamint támogató szervezeteik számára rendeztek a Népkerti Vigadóban. Az esemény…
Provokál-e még a művészet?
Összművészeti Nyílt Nap a Werk Akadémián2011. május 26.-án csütörtökön 18 órától összművészeti nyílt nap keretében mutatkozik be a Werk Film, Stílus és Kommunikációs Akadémia. Ennek fő témája a művész…
J, Ó, K, A, I – JÓKAI!!!
Kazincbarcika – Mára már szállóigévé vált a városban ez az 5 betű, majd a középiskola neve, melyért közel 600 diák, szüleik és még jó néhányan küzdenek. A tét óriási: a fennmaradás. Elkeseredettn…
Külföldi turnén a Bohemian Betyars
Friss lemezanyagával indul egy hatállomásos turnéra az etno-ska-punk hazai reprezentánsa, a Bohemian Betyars. De előtte még, május 27-én, a Dürer-kertben mutatják be legújabb lemezüket. Bécs, Graz…
Szelektív oktatónap Putnokon és Edelényben
Az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. immár kilenc éve igyekszik hasznos gyakorlati segítséget nyújtani a szelektív hulladékgyűjtés, a környezettudatos gondolkodás oktatásához az iskola- és óvodapedagógusoknak…
Letiltották a kuruc.info-t a Facebookon
Tisztelt Facebook Tartalomszerkesztők!Az Európai Parlament képviselőjeként mélységesen megdöbbent és aggaszt az Önök minapi lépése, mellyel korlátozzák a szólás szabadságát azáltal, hogy letiltották a…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés