2026. 06. 30. kedd

Pál

1 EUR 354 HUF
1 GBP 411 HUF

Szabolcs

Nem is olyan nehéz a csapdájába esni
Meglepő, mennyi minden állhat az elhízás hátterében  A túlsúlyos emberek száma 1975 óta világszerte megtriplázódott. 1  2016-ban több mint 1,9 milliárd túlsúlyos nagykorút regisztráltak, ezek közü…
Gyerekeket tartott fogva önkényesen az állam
Két, a magyar államtól menedékjogot kérő gyerek menekültügyi őrizetét bírálta el a strasbourgi bíróság. Mindkettőjük esetében megállapította, hogy fogvatartásuk önkényes volt. Az Emberi Jogok Európai …
Az újraélesztést bárki meg tudja tanulni
A megfelelő életmentés mellett kampányolnak Kortól, nemtől, fizikai állapottól függetlenül sokszor előjel nélkül bármikor bekövetkezhet egy váratlan szívleállás. Ilyen esetben négy perc elteltével…
Miskolcon indítottuk el a kampányomat!
Szombaton Miskolcon indítottuk el az európai parlamenti kampányomat, hiszen a Tanítanék Mozgalom története is ott kezdődött 2016-ban. Inspiráló volt találkozni a helybeliekkel, beszélgetni az oktat…
Csalt a kaszás
Egy kistokaji sértett egy fűkaszavásárlás kapcsán több mint 150 ezer forintot utalt el a meghirdetett termékért, azonban a mai napig nem kapta meg. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitánysá…
DIALÓGIUS A GYEREKEKÉRT
Az Országos Közös Akarat (OKA) 2024.02.20-ára – a kirobbant „kegyelmi botrány” után – összehívta a magyarországi gyermekvédelemmel foglalkozó civil és szakmai szervezeteket, szakértőket, érintetteket,…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés