2026. 08. 12. szerda

Klára

1 EUR 364 HUF
1 GBP 427 HUF

Szabolcs

Megyénk irodalma -Jánosi Zoltán
Jánosi Zoltán József Attila-díjas író, irodalomtörténész tart előadást Miskolc és a megye irodalmáról március 30-án, csütörtökön délután fél 5-től a könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u.…
A Sztárportréban: Nagy Sándor színművész!
Lett egy furcsa érzése, és nem ő válaszolt, mint magánember, hanem kijöttek válaszok a száján. Nekem egy ismerősöm nemrég volt  családállításon mint segítő, és azt mondta hogy nem tudott semmit …
Vendégek a Megyei Kórházban
Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője, Latorcai János, az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke, és Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti á…
Szabadtéri tüzek a megyében
Huszonötször vonultak a hivatásos tűzoltók szabadtéri tűz miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében március 27-én A miskolci egységeknek hat, míg az ózdiaknak hét alkalommal kellett beavatkozniuk ilyen jel…
Babakocsis zarándoklat
A Mária Út Egyesület idén tavasszal a kisgyermekes családokat hívja zarándokútra Budapesten! 2016 nyarán a gyermekáldásért került megrendezésre az 1Úton Nemzetközi Zarándoknap augusztus 27-én a Mária…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

144101

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés