2026. 06. 14. vasárnap

Vazul

1 EUR 353 HUF
1 GBP 409 HUF

Szabolcs

Munkába állt B-A-Z megye jegyzője
Bánné dr. Gál Boglárka megyei közgyűlési elnöke március 1-jével kinevezte Dr. Lupkovics Beátát Borsod-Abaúj-Zemplén megye jegyzőjének, aki március 2-án munkába is állt.  Mint ismert január 25-é…
Elkészült a tavaszi csapatfotó
Elkészült a DVTK hivatalos 2019/2020-as tavaszi csapatképe. A fotózásnak a DVTK Stadion adott otthont. A csapatképről hárman hiányoznak. Dr. Forgács Alfréd csapatorvos egyéb teendői miatt nem tudott…
Rotary rendezvény
Magyarország egyetlen tisztán női Rotary Klubja a Miskolci Angyalok. 2017-ben alakultunk és azóta számos jótékonysági projektet hajtottunk végre.  2020. március 8-án a Rotary Club Miskolci Angy…
Ellenőrzések 2020-ban
A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) 2020-ban is elsődleges feladata az adóelkerüléssel kivont adóösszegek biztosítása, és a jogszerű vámösszegek beszedése, ugyanakkor az együttműködő, és a jogkövető…
Kritikus óra a Miskolci Nemzeti Színházban
Március 6-án Kritikus órát tartunk a Miskolci Nemzeti Színházban! A vadkacsa pénteki előadása után a közönségnek lehetősége lesz megvitatni a látottakat az előadás alkotóival és meghívott vendégeinkke…
Könyvtári programok
A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai 2020. március 9–15. VERSPÁLYÁZAT A JÓZSEF ATTILA KÖNYVTÁRBAN Március 2–31. Legyél te a költő! A költészet napja alkalmából „Legyél te …
A Sztárportréban: Maksa Zoltán újdonsága
"Az év újdonsága, hogy akár egy egész estét le tudok fedni. 1 órás standup est, utána 2 órás koncert a saját bulizenekarommal. Velem egykorú tésztagyáros ismerősöm szerint: A lenyugvó napnak is van de…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142657

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés