2024. 05. 7. kedd

Gizella
1 EUR 389 HUF
1 GBP 455 HUF

Veszélyes manővereket csinált, pedig jogosítványa sem volt

Eltiltotta a Miskolci Rendőrkapitányság a vezetéstől azt a sofőrt, aki úgy közlekedett autójával, hogy egymás után több súlyos szabálysértést is elkövetett.

Egy sajókeresztúri férfi 2019. február 13-án 13 óra 35 perckor, a 3-as főúton a kistokaji elágazásnál lévő lámpás kereszteződés előtt úgy közlekedett autójával, hogy átlépte a záróvonalat és a kanyarodó sávból gyalogátkelőhelyen előzte ki a kocsisort. A szabálysértésen tetten ért sofőrt előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahol beismerte a szabálysértés elkövetését.

A hatóság – a még aznap meghozott – első fokú határozatában, a jogosítvánnyal sem rendelkező 24 éves férfit tizenkét hónapra eltiltotta a járművezetéstől és pénzbírsággal sújtotta.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazza az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.

Mindannyiunk közös érdeke úgy közlekedni, hogy kerüljük a felesleges és kockázatos manővereket, a szabálykövető magatartást tanúsítva kevesebben sérüljenek meg vagy veszítsék életüket az utakon.

… hogy mindenki hazaérjen!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Ismét lecsapott az álbankár, egy edelényi sértett számláján lévő közel 5 millió forint vált köddé. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitánys…
Tömérdek hirdetésben árult ingatlanokat egy férfi, miközben évente alig négy-öt számlát állított ki az őt megbízó tulajdonosoknak az eladott ingatlano…

További cikkek