2024. 05. 7. kedd

Gizella
1 EUR 389 HUF
1 GBP 455 HUF

Maradandó sérülést okozott az ittas sofőr

Három eljárás is indult egy tiszaújvárosi ittas sofőrrel szemben, aki 5 percen belül két közúti közlekedési balesetet is okozott, majd a helyszínt mindkét esetben elhagyta.

Segítségnyújtás elmulasztása, járművezetés ittas állapotban bűntett és cserbenhagyás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság egy 49 éves helyi lakossal szemben.

A férfi 2018. november 8-án autójával a 35-ös számú főúton Sajószöged és Nagycsécs közötti útszakaszon 15 óra 29 perckor nekiütközött egy előtte közlekedő személygépkocsinak, ami ennek következtében a vízelvezető árokba hajtott. A részes járműben utazó utas nyolc napon túl gyógyuló, maradandó sérülést szenvedett. A baleset okozója segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.

A 49 éves sofőr ezt követően Nagycsécs irányából Nyékládháza felé tartott, amikor 15 óra 33 perckor az egyik körforgalomnál nem adott elsőbbséget egy másik autósnak így összeütköztek. Az anyagi káros közlekedési baleset után a tiszaújvárosi férfi ismét elhajtott a helyszínről.

A bejelentéseket követően a rendőrök rövid idő alatt azonosították, elfogták, majd a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. A vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, vezetői engedélyét a hatóság bevonta.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Ismét lecsapott az álbankár, egy edelényi sértett számláján lévő közel 5 millió forint vált köddé. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitánys…
Tömérdek hirdetésben árult ingatlanokat egy férfi, miközben évente alig négy-öt számlát állított ki az őt megbízó tulajdonosoknak az eladott ingatlano…

További cikkek