Meglepő és váratlan eredményt hozott a parlamenti szavazás, és miután titkos szavazás volt, ezért soha nem is lehet majd hitelt érdemlően megtudni, mi történt – fogalmazott Sólyom László. Kiemelte: mind a két nagy párt parlamenti frakciója támogatásáról biztosította a jelöltet, ezek után a 108 nem szavazat azt mutatja, hogy valaki nem mondott igazat.
Hangsúlyozta: arra kell számítani, hogy mind az MSZP, mind a Fidesz frakciója a másikat fogja hibáztatni. Úgy fogalmazott, hogy a magyar parlament nagyon súlyos csapást mért a magyar igazságszolgáltatásra és a jogállamiságra is. Hozzátette: ezzel az eredménnyel a parlament szavahihetősége rendült meg.

Kérdésre válaszolva közölte: nem kíván egyeztetni a pártokkal, ha egyáltalán újra jelöl főbírót. Meg kell gondolni, mi értelme van újra jelölni főbírót egy ilyen parlamentnek. Arra a kérdésre, hogy kér-e magyarázatot a pártoktól az eredmény miatt, azt válaszolta: nem kérhet, hiszen a jelölés után történtekbe már nincs beleszólása, de a véleményét nem hallgatja el.
Mint kiemelte, semmi nem szólt Baka András személye ellen. Az államfő úgy fogalmazott: a Legfelsőbb Bíróság már egy éve főbíró nélkül működik, azonban az üzemszerű működésben ez nem okoz fennakadást. Mindez az egész testületnek a szellemére azonban káros hatással van – tette hozzá.
(MTI)