2024. 05. 8. szerda

Mihály
1 EUR 389 HUF
1 GBP 453 HUF

Nyílt nap a Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumban

A Magyar Rendőrség a tiszthelyettesi állomány utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is adott.

A szervezők minden olyan érettségi előtt álló diákot vártak, akiknek pályaorientációjukban a rendőri hivatás, mint életpályamodell szerepet kaphat. A bemutatókkal egybekötött toborzón az érdeklődő tanulók betekinthettek a rendőri hivatás sokszínűségébe és választ kaphattak arra kérdésre is, hogy miért jó rendőrnek lenni. A programon bemutatkozott többek között a főkapitányság Bűnmegelőzési-, Közlekedésrendészeti-, Humánigazgatási- és Technikai Osztálya is. A rendészeti szakgimnáziumba ellátogatott érdeklődők láthattak önvédelmi- és csapatszolgálati bemutatót, de megismerhették az úgynevezett szituációs kabinetet is.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság toborzótisztjei a közeljövőben felkeresik a megyei középiskolákat, hogy az érdeklődést mutató diákok választ kaphassanak további kérdéseikre is a rendőri hivatással kapcsolatban.

A Magyar Rendőrség számára fontos az utánpótlás megtalálása.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Közel két tucat bűncselekmény
Lopás, csalás, közokirat-hamisítás és jármű önkényes elvétele miatt folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 28 éves férfival és egy 23 é…

További cikkek

Közel két tucat bűncselekmény
Lopás, csalás, közokirat-hamisítás és jármű önkényes elvétele miatt folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 28 éves férfival és egy 23 é…