2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Sport
  • »
  • Már 2000 km-t futott a Duna mentén Hidvégi-Üstös Pál

Már 2000 km-t futott a Duna mentén Hidvégi-Üstös Pál

„70 maratonnal a Dunáért”
2017. november 10. Orsova (Románia) – Hidvégi-Üstös Pál, magyar ultramaratonista egyedülálló sportteljesítményre vállalkozott, amikor szeptember 21-én elindult a Duna forrásától, a Fekete erdőben található Donaueschingenből, hogy 10 országon keresztül fusson el a folyó Fekete-tengeri torkolatáig. A futás fővédnöke a Duna Régió Stratégia soros magyar elnökségét a 2017. október 18-19-i  budapesti Éves Fórummal sikeresen lezáró Külgazdasági és Külügyminisztérium.

Hidvégi-Üstös Pál a 3000 km-es távnak most a kétharmadánál jár, és már 7 ország határát lépte át a Duna mentén. Az ultrasportoló célja –  aki a mai napon érkezett meg a romániai Orsova városába 2000 km lefutása után –, hogy kivételes teljesítményével felhívja a figyelmet Európa legjelentősebb folyójára és a környezetbarát közlekedés fontosságára.

„Az első 1000 km a körülményekhez történő alkalmazkodásról és a ráhangolódásról szólt, mivel a német majd osztrák szakaszon a betervezett napi távolság megtételén túl nem voltunk időhöz kötve. Ez Magyarországon és a határon túli magyarlakta településeken megváltozott, hiszen nagyon sok polgármesteri találkozót szerveztünk, sok iskolába látogattam el, és nagy örömömre több nagyvárosban is felkértek, hogy tartsak előadást a futás céljairól, tapasztalataimról” – mondta el Hidvégi-Üstös Pál, majd hozzátette: „A leginkább kötött időpontunk a Budapestre való megérkezés volt, hiszen október 18-ra, a Duna Régió Stratégia 6. Éves Fórumára mindenképpen a fővárosba kellett érnem.”

Az ultrasportoló 13 nap alatt futotta végig a Duna magyarországi szakaszát, ahol nemcsak beszélgetéseken, találkozókon vett részt, hanem sokan futva vagy kerékpárral is csatlakoztak hozzá. „Az egy nap alatt lefutott leghosszabb távom 72 km volt, de átlagosan 42-45 km-t futok egy nap. Sokan kérdezik tőlem, hogy bírom – és hogy bírja a sportcipőm. Nekik üzenem, hogy már a harmadik pár kopott el, és hátra van még 1000 km!”- tette hozzá az ultrasportoló.

Hidvégi-Üstös Pál

Magyar ultrasportoló, aki világszínvonalú, egyedülálló kihívásokat teljesít, ötvözve az emberfeletti sportteljesítményt egy nemes cél üzenetének közvetítésével. Végigúszta és körbefutotta a Tiszát, majd 2000 embert mobilizált egy 5 × 3 napos Tiszavölgy Kalandtúra rendezvénysorozat keretében. Egy afrikai expedíció során nemzetközi csapatot vezetve végigkerékpározta és végigfutotta Afrikát Fokvárostól Alexandriáig, járt a Nyugat-Szaharában, futott a Nílusért Szudánban. 2013-ban húszezer kilométeren keresztül Közép-Ázsiát járta végig magyar felfedezők nyomában.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…
UNESCO NEMZETKÖZI JAZZNAP 2024.
A hazai kezdeményezésű Jazznap.hu, az UNESCO Nemzetközi Jazznap megünneplésére rendezett koncertfolyam idén újra számos helyen látogatható! Herbie Ha…