2024. 08. 19. hétfő

Huba
1 EUR 393 HUF
1 GBP 461 HUF

Lakossági Fórum Miskolcon

Hárommilliárd forintos foglalkoztatási program indul Miskolcon. A projektet az önkormányzat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatallal és a Miskolc Holding Zrt-vel konzorciumban valósítja meg. A részletekről lakossági fórumon tájékoztatták az érdeklődőket 2017. március 10-én 16.00 órától a Városháza Közgyűlési termében.
A fórumra azokat az álláskeresőket várták, akik nehezen találnak munkalehetőséget.  Ilyen célcsoportok az alacsony iskolai végzettségűek, a 25 év alatti fiatalok vagy 30 év alatti pályakezdő álláskeresők, az 50 év felettiek, a GYED-ről, GYES-ről, ápolási díjról visszatérők, vagy legalább egy gyermeket egyedül nevelő felnőttek, a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülők, a tartós munkanélküliséggel veszélyeztetettek vagy a megváltozott munkaképességűek.
A rendezvényen arról is tájékoztatták az érdeklődőket, kik és hogyan jelentkezhetnek a programba, információt kaphattak a tervezett képzésekről, az álláslehetőségekről, a program keretében tervezett egyéb munkaerőpiaci szolgáltatásokról.
A résztvevőknek lehetőségük volt a programhoz kapcsolódó kérdéseik felvetésére.

A program a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program keretében valósul meg, forrását az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Autós trafik
Hétvégén sem lehet. Autóból sem. Zárjegy nélkül meg végképp nem. Egy házaspárt értek zugárusításon az érdi piacon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) B…