2024. 05. 6. hétfő

Frida, Ivett
1 EUR 389 HUF
1 GBP 455 HUF

Előzetesben a kitartott

A miskolci rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki 17 éves élettársa prostitúciós tevékenységéből tartatta ki magát.

A Miskolci Rendőrkapitányság Felderítő Alosztálya gyermekprostitúció kihasználása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást Á. László 45 éves helyi lakossal szemben.

A nyomozók 2015. szeptember 2-án délután rajtaütöttek egy Miskolc belvárosi ingatlanon, mert bejelentés érkezett arról, hogy ott fiatalkorú lányok prostitúciós tevékenységet folytatnak. Az ellenőrzés során a lakásban a rendőrök egy 17 éves lányt igazoltattak, aki elismerte, hogy prostitúciós tevékenységet folytat és az ebből szerzett bevételéből élettársának folyamatosan részesedést kell fizetnie.  

Ezt követően a Felderítő Alosztály munkatársai az említett ingatlanhoz közeli egyik utcában 15 óra 50 perckor elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható Á. Lászlót. A férfi kihallgatása során tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.

A terheltet a Miskolci Rendőrkapitányság bűnügyi őrizetbe vette és előterjesztést tett előzetes letartóztatására, amit ügyészi indítványra az illetékes járás bíróság 2015. szeptember 4-én elrendelt.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Ismét lecsapott az álbankár, egy edelényi sértett számláján lévő közel 5 millió forint vált köddé. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitánys…
Tömérdek hirdetésben árult ingatlanokat egy férfi, miközben évente alig négy-öt számlát állított ki az őt megbízó tulajdonosoknak az eladott ingatlano…

További cikkek