2024. 05. 8. szerda

Mihály
1 EUR 389 HUF
1 GBP 453 HUF

Vihar után két nappal: a Jobbik magyarázatot követel a MÁV-tól

A szerdai, az egész országon átvonuló pusztító vihar miatt a MÁV több vonalán 5-6 órát álltak a vonatok. Ez önmagában érthető, ám a MÁV az információt mégis elhallgatta. Vélhetően azért, mert a vonatokon tartózkodó több ezer ember – akiket semmiféle jogvédők nem képviselnek – vagy nem, vagy csak késve kapott segítséget, ételt, italt, bármiféle szükséges ellátást. Az utazó emberek órákig semmilyen tájékoztatást nem kaptak a továbbindulás várható időpontjáról.

Az is felháborító, hogy huszonnégy órával a vihar elvonulása után, csütörtökön több vonalon is százperces késésekre kellett számítania az utazóközönségnek, továbbá még pénteken kora délután is a Nagykáta–Újszász–Szolnok vonalon áramszünet miatt harmincöt percig állt a forgalom.

Nem ez az első eset, hogy a MÁV-ot egy napokkal előre jelzett időjárási anomália „váratlanul éri” és arra nem tud gyorsan és megfelelően reagálni. Ezért a Jobbik levélben kér tájékoztatást a MÁV rendkívüli esetekre vonatkozó intézkedési tervéről, valamint utastájékoztatási eljárási szabályzatáról.

Megengedhetetlen, ahogy ez a vállalat-dinoszaurusz működik és viselkedik, ezért a Jobbik a felelős vezetők megnevezésére is igényt tart. Elvárjuk, hogy a MÁV végre XXI. századi színvonalon működjön, ugyanakkor kiállunk az egyre emelkedő jegyárat becsülettel megfizető utasok érdekeiért.

Árgyelán János és Császárné Kollár Tímea, a Jobbik regionális igazgatói

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Közel két tucat bűncselekmény
Lopás, csalás, közokirat-hamisítás és jármű önkényes elvétele miatt folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 28 éves férfival és egy 23 é…