2024. 08. 20. kedd

István
1 EUR 393 HUF
1 GBP 461 HUF

Fórum Miskolctapolcán

Szalainé Homola Andrea, /mszp-DK-Együtt-Miskolc Lokálpatrióta Egyesület/ 4.sz.választókerület önkormányzati képviselőjelöltje, és dr. Pásztor Albert független polgármesterjelölt hívta fórumra, együttgondolkodásra a miskolctapolcai lakosokat.

Dr. Varga László, a terület országgyűlési képviselője mutatta be az érdeklődő tapolcaiaknak a jelölteket, és leszögezte, bárhogyan is alakul a választás, a lakosság és Miskolctapolca az elkövetkezendő négy évben is számíthat rá.
Homola Andrea a jelenleg és évtizedek óta fennálló gondokról beszélt, és arról, hogy Miskolctapolcának soha nem volt igazán olyan képviselője, aki azokra az apróságoknak látszó, de a lakosság és a vendégek számára nagyon is fontos dolgokról, amelyek megoldása javítaná a közérzetet. Azt is elmondta, és hogy ezek megoldhatóak lettek volna a képviselői alapból, amelyet azonban a jelenlegi önkormányzati képviselő nem szánt erre a területre, a három év alatt rendelkezésre álló 30 millió forintból még egyharmadot sem fordított a miskolctapolcai választókerületére.
Pásztor Albert inkább kérdéseket várt a fórum résztvevőitől, beszélgetésre invitálta őket, akik leginkább arra voltak kíváncsiak, hogy valóban független-e, és hogy ha ellenzékben kell vezetnie a várost, vajon nem kap-e majd Miskolc kevesebb támogatást a kormánytól, és tudunk-e majd Uniós forrásokra pályázni?
Válaszában azt hangsúlyozta, hogy most járt Brüsszelben, és ott is megerősítették abban, hogy a források egy részéhez közvetlenül is hozzá lehet jutni jó pályázatokkal, tehát nincs mitől félnie Miskolcnak.
Így fogalmazott:” Én a folytonosságot akarom képviselni. Az nem igaz, hogy minden rossz amit az előző négy évben végzett egy városvezetés, és állítsuk le, dobjuk ki, változtassuk meg! A jó döntéseket támogatni kell, a jó projekteket be kell fejezni, és meg kell tanulni együttműködni, s a jó szakembereket magunk mellé állítani. Röviden: kevés duma, jó döntés, határozott végrehajtás, különben végleg lemarad Miskolc.”
OBE
Fotó OL

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

127554
Ilyen zseniális ötletekről pitchelnek majd a fiatalok a kezdő vállalkozóknak szóló verseny döntőjében Még hogy nem vállalkozó kedvűek a magyar fiatal…

További cikkek

Autós trafik
Hétvégén sem lehet. Autóból sem. Zárjegy nélkül meg végképp nem. Egy házaspárt értek zugárusításon az érdi piacon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) B…