A Demokratikus Koalíció két európai parlamenti képviselője, Molnár Csaba és Niedermüller Péter megszavazta Jean-Claude Junckert az Európai Bizottság elnöki posztjára. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke és a DK EP-képviselői ezt követően levélben is gratuláltak Juncker úrnak. A levelet teljes terjedelmében közöljük:
DK sajtóirodaJean Claude Juncker úr
az Európai Bizottság elnöke
Strasbourg, 2014. július 15.
Tisztelt Elnök Úr!
Engedje meg, hogy gratuláljunk Önnek a mai strasbourgi EP-ülésen meggyőző többséggel történt megválasztásához. Ez a győzelem annak a ténynek a szimbóluma, hogy nemzeteink válság idején a megfontoltságot és a konszenzust keresik. Mindez fontos üzenet a magyaroknak, és világos figyelmeztetés a magyar kormánynak, amely éppen az ellenkezőjét teszi.
Büszkék vagyunk arra, hogy az EP választások során az európai polgárok akarata érvényesült, szemben a sötét szobákban kötött alkukkal. A DK nevében támogatásunkról biztosítjuk az Ön ambiciózus programját, amelynek célja a szociális piacgazdaság, a foglalkoztatás és a versenyképesség növelése, valamint az európai energia unió vonatkozó elképzeléseinek megvalósítása.
Mindazonáltal azt várjuk Öntől, mint a Bizottság elnökétől, hogy emelje fel a hangját, ha az európai értékek és normák bármely tagállamban veszélybe kerülnek. Sok sikert és erős elkötelezettséget kívánunk nehéz feladatához! Biztosak vagyunk abban, hogy az Ön elvek iránti szilárd elkötelezettsége, valamint a jelen helyzetet megváltoztatni kívánó európai parlamenti pártok támogatása kiváló elnökké emelik Önt.
Kívánjuk Önnek, családjának és munkatársainak a legjobbakat az elkövetkezendő évekre!
Tisztelettel:
Gyurcsány Ferenc
Magyarország volt Miniszterelnöke
A Demokratikus Koalíció Elnöke
Dr. Molnár Csaba
EP képviselő
A Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke
Niedermüller Péter
EP képviselő
A Demokratikus Koalíció alelnöke