2024. 08. 19. hétfő

Huba
1 EUR 393 HUF
1 GBP 461 HUF

Közös kincsünk a hal és a víz

A horgászat és a halászat új szabályozási rendjéről tartott fórumot csütörtök délután Tiszaújvárosban dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő és Bardócz Tamás, a Vidékfejlesztési Minisztérium Erdészeti, Halászati és Vadászati Főosztályának vezetője.


Az Országgyűlés tavaly elfogadta a halgazdálkodásról és a halak védelméről szóló törvényt. Nagy, átfogó változások vannak – indokolta a fórum aktualitását dr. Mengyi Roland, aki leszögezte, hogy ezt javító szándékkal tették. Tekintettel arra, hogy nagyon sok helyen belenyúltak a szabályozásba elképzelhető, hogy ezek egy része konfliktusokat generál. Ezért kíváncsian várja az eddigi tapasztalatokat. Jelezte, hogy várhatóan az év vége felé újra átnézik a törvényt. A képviselő biztatta a fórum résztvevőit, hogy mondják el véleményüket, amivel később éltek is.

Bardócz Tamás kezdésként leszögezte, hogy a haltermelés, halászat, horgászat jobbá tétele érdekében kezdték három évvel ezelőtt a szabályozás újra gondolását. „A fő probléma, hogy nincs elég hal a természetes vizekben”- foglalta össze a horgászok fő panaszát. Ennek egyik oka, az orvhorgászat, orvhalászat. Az új Büntetőtörvénykönyvnek köszönhetően most már erős jogkörrel tudnak ellenük fellépni. Korábban a legális halászat gyakorlatilag nem volt szabályozva, amitől egyesek vérszemet kaptak. Most bezárták ezt a kiskaput is. „A cél, hogy helyreállítsuk Magyarország vizeinek halbőségét. Első az élőhelyek, őshonos halfajok védelme”- közölte a főosztályvezető. Véleménye szerint 1-2 éven belül már érzékelhető előrelépés várható ezen a területen. Szeretnék elérni, hogy a legális halászok átláthatóan végezzék munkájukat. Ebben az esetben a piacon is meg lesz a legális hal forrása. A részletes szabályozás ellenére a szakember szerint a rugalmas reagálás lehetőségét is beépítették a rendszerbe. Újdonság a 90 napig érvényes turista állami jegy, amelyet május 1-től vezetnek be.

A tájékoztatót követően számtalan kérdést tettek fel a horgászok, s mindre választ is kaptak.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Autós trafik
Hétvégén sem lehet. Autóból sem. Zárjegy nélkül meg végképp nem. Egy házaspárt értek zugárusításon az érdi piacon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) B…