A Jobbik Ifjúsági Tagozata egyetért a Fidelitas Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Kabinet vezetőjének, Chladek Tibornak azon kijelentésével, miszerint a tavaszi országgyűlési képviselőválasztás valójában a magyar termőföld jövőjéről szóló népszavazás lesz.
Chladek abban viszont téved, hogy a termőföld magyar kézben tartásához 2014 áprilisában a szavazatok leadásával nem csak a Gyurcsány-Bajnai korszak visszatérését kell megakadályoznunk, hanem le kell váltani az Orbán-Simicska rendszert is. Ha a Fidelitas komolyan gondolja földvédelmi kampányát, akkor azt a kormánypártokkal szemben is ugyanolyan következetesen kell képviselnie.
A Jobbik úgy véli, hogy a kormány földpolitikája a Gyurcsány-Bajnai korszakkal ellentétben valóban nem csak a baloldalhoz közel álló üzleti köröket szolgálja ki. Részleges lecserélés ükkel kivételezett helyzetbe kerültek most már a narancsos nagybirtokosok, és a Fideszhez közel álló maffiacsaládok is. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy korábbi ígéretei ellenére, a Fidesz földtörvénye tette lehetővé 500 millió potenciális felvásárlónak a magyar termőföld megvételét, sőt a zsebszerződések felszámolása is elmaradt. Az új földtörvény egyetlen vidéki munkahely létrehozását sem segíti, bebetonozza a rossz birtokszerkezetet és kiszolgáltatottá teszi a kis- és közepes családi gazdaságokat.
Jobbik Ifjúsági Tagozat