2024. 07. 22. hétfő

Magdolna
1 EUR 391 HUF
1 GBP 464 HUF

Visszafújja a szél?

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem a romantikus regényekről mindig a 18-19. századi angol irodalom ugrik be először (talán nem is olyan csoda, ha ezt veszem, hogy például a Büszkeség és balítélet kedvelt címkével ellátott polcon helyezkedik el a könyvszekrényemben).

Az ebben az időszakban született művek egyrészt remek képet adnak a korról és a társadalomról, másrészt érzékletesen jelenítik meg az emberi érzelmeket, érzéseket, és olyan mély tartalmakról és értékekről örökítenek meg, amelyek közül nem egy manapság veszendőben van. A nemzet számos kiemelkedő alkotót tudhat körében, akik ilyen kincseket hagytak maguk mögött az utókor számára. Közéjük tartozik Emily Brontë is, aki a mennyiség és minőség örök vitájában perdöntő bizonyítékkal szolgál az utóbbi javára. Ugyanis éltében bár egyetlen regényt írt, jelesül az Üvöltő szeleket, de úgy, hogy azt mindmáig megunhatatlanul elő lehet (és kellene) venni.

Az Üvöltő szelek körülbelül egy érzelmi hullámvasúttal ér fel, annyira tág spektrumát fedi le – a gyakran szélsőséges – érzelmeknek. (Így ebben például Austentől el is tér, aki az érzelmeket kifinomultan, a társadalmi normák és szabályok közé beágyazva ábrázolja.) A könyvből árad a vadság és a szenvedély, a karakterek bonyolult és összetett jellemek (a lelki-érzelmi világukról nem is beszélve) – ennél fogva pedig az olvasás kellőképpen igénybe is veszi az olvasó erőforrásait-energiáját koncentráció terén.

A két főszereplő, Catherine és Heathcliff szenvedéllyel túlfűtött, már-már démoni szerelmi kapcsolatát egy kerettörténet formájában ismerhetjük meg: Lockwood, az öreg Heathcliff bérlőjének kíváncsiságát felkelti a földesúr családi története. Gyógyírral a házvezetőnő, Nelly Dean tud szolgálni, aki pár hideg téli este alkalmával eloszlatja a ködöt Heathcliffről és a hozzá szorosan kötődő Earnshaw és Linton családokról.

Kettejük története ott kezdődik, hogy az özvegy, kétgyermekes Earnshaw befogadja a nincstelen, anyátlan, vad-zabolátlan természetű Heathclifft. A zárkózott, nyers fiú érdeklődését rögtön felkelti a leány, Cathrine, aki iránt táplált érzései hamarosan rajongássá mélyülnek. Érzelmei nem viszonzatlanok: Cathrine is megkedveli a furcsa, de kedves fiút. Kettejüket a báty, Hindley próbálja ellehetetleníteni két okból: egyrészt, húgát félti, másrészt irigy és féltékeny Heathcliffre édesapja vele szembeni bánásmódja miatt, valamint elsőszülött fiúként a neki járó alanyi jogok veszélybe kerülnek, felülíródnak.

Azonban mégsem Hindley válik Heathcliff és Catherine bimbózó kapcsolatának akadályozójává, hanem pont a lány: a boldogság helyett az Edgar Linton által megszemélyesített gazdagságot választja. Earnshaw halála után Heathcliff elhagyja a birtokot több évre – abban a hitben, hogy Catherine nem szereti őt –, hogy társadalmi mércével méltóvá váljon a lány számára. S mint tudjuk, kölcsön kenyér visszajár: egy jól kitervelt bosszúhadjáratban a sok keservet, hányattatást átélt férfi ellenlábasai, rosszakarói, bántalmazói mind megfizetnek.

Mint ahogyan az már említésre került, az Üvöltő szelek komoly, súlyos. Annyira felkavaró, komor, sötét, lehangoló, pusztító, hogy az már gyönyörű, csodálatos, magával ragadó. (Erről a szórakoztató irodalomban divatos és hangzatos címek jutnak eszembe, amelyekben homlokegyenest ellentétes töltetű szavakat állítanak párba, figyelemfelkeltés céljából.) Továbbá, érdekességnek és elmerengnivalónak szolgál a kettős narráció, mivel így a viharos kapcsolat részleteit szubjektív ismerhetjük meg. Lenne még bőven mit tovább ragozni Brontë remekművén, de az túlmutat jelen ajánló terjedelmi korlátain. Aki be meri vállalni, annak minden árnyoldalával, új élményben, tapasztalatban lehet része ezzel a minőségi klasszikus szépirodalmi alkotással.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek