Hatalmas divat lett az utóbbi időszakban kitárulkozó jellegű életrajzi könyveket, visszaemlékezéseket, vagy akár botránykönyveket írni és kiadni. A közbeszédből kikerült színészeket, visszavonult olimpiai bajnokokat vagy épp „szexmániás” sportolókat legutóbb a százféle jelzővel ellátható Klapka György követte a sorban, aki Scherer Zsuzsa segítségével írta meg Aranyember című, sikereiről és kudarcairól szóló könyvét.
Más kérdés, hogy titkolózni eleve nincs sok értelme, hisz Klapka eleve sokat köszönhetett a mindig nyílt, extrovertált és ily módon dominanciát sugalló alkatának. Azok számára, akik napról napra követik a (bulvár)sajtót, sok új nem hangzik el a könyvben, ám a minimum félig-meddig laikus többség azért aligha tudott mindenről. Revütáncos múltja, embercsempész-esetei, üzleti bombasikerei, vagy épp az, hogy 2002-ben pályázott az akkor új Nemzeti Színház igazgatói tisztségére, köztudott – de az esetek körülményeire ez már azért jóval kevésbé igaz.
Bár úgy tűnhet (sőt néha a „túlőszinteség” is jelenthet ilyet), hogy Klapka György kérkedik, ez nem igaz. Attól, hogy valaki, főleg nyolcvanöt évesen már nem titkolózik és nem kendőzik el minden múltbeli és főleg jelenleg is aktuális ügyet, sőt hogy sikerei mellett a kudarcairól, vagy épp dicséretet kevésbé érdemlő tetteiről is beszél (azaz ír), szintén nem ezt jelenti, ráadásul egész jó egyensúlyt is ad a könyvnek, mely jóval izgalmasabb és változatosabb mint sok más jelenkori önéletrajzi mű.
Bár a könyv a siker receptjét is ígéri az olvasóinak, az a sokak számára elkeserítő hírem van, hogy ez mégsem található benne pontokba szedve. Ha azonban a merészséget, szabályok rugalmasan kezelését, bátorságot, polgárpukkasztást és az ellentmondást nem tűrő keménységet összetevőnek vesszük, akkor, még ha a mennyiségek és hozzáadás sorrendje nincs is rögzítve, mégis találhatunk benne ötleteket és tippeket a saját magunk receptjéhez is. Meg azért, lássuk be, szerencse és tehetség se árt senkinek – bár utóbbi egyértelmű, előbbi meg forgandó.
DicsukD
