Őrizetbe vették azt az ukrán férfit, aki szombaton hajnalban halálos balesetet okozott kisbuszával az M3-as autópálya Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszán – tette közzé a megyei rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján vasárnap. A tájékoztatás szerint a 43 éves K. Valeriy-t halálos közúti baleset gondatlan okozása bűntett megalapozott gyanúja miatt vették őrizetbe.
A baleset az M3-as autópálya Geleji pihenő utáni szakaszán történt. Az ukrán rendszámú kisbusz Budapest irányából tartott Miskolc felé, amikor a jármű sofőrje feltételezhetően vezetés közben elaludt, majd lehajtott a pályáról és az út menti árokban állt meg.
A közlekedési balesetben két férfi a helyszínen meghalt, egy nőt és két férfit pedig kórházba szállítottak. MTI
2024. július. 23. 14:52
Négy kutyát tartott az éhhalál közelében egy miskolci nő.
Állatkínzás miatt folytatott eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 40 éves helyi nőve…