2024. 05. 11. szombat

Ferenc
1 EUR 388 HUF
1 GBP 451 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Gazdaság
  • »
  • Napi Gazdaság: kilenc új szereplő a 100 leggazdagabb magyar listáján

Napi Gazdaság: kilenc új szereplő a 100 leggazdagabb magyar listáján

Kilenc új szereplő tűnt fel a 100 leggazdagabb magyar listáján, azonban igazi nagy változás nem látható a múlt évhez viszonyítva – derül ki a Napi Gazdaság pénteken megjelenő 2013-as kiadványából. Az egyik új belépő a médiapiacon érdekelt Rákosi Tamás, aki 75 milliárdos becsült vagyonával azonnal a lista 9. helyén debütált. A többi nyolc „újonc” a lista második felében foglal helyet. Rákosi Tamás, az RTL Klub tv-csatorna egyik létrehozója tavaly értékesítette részesedését a csatornában, s az ezért kapott összeg önmagában is megalapozta az első százba kerülését.
A lista élén továbbra is Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója áll, és vagyona változatlanul 135 milliárd forint. A második a vegyiparban érdekelt Bige László, és a harmadik helyen álló Gattyán György, a „felnőtt tartalmakat” is szolgáltató Docler cég tulajdonosa egyaránt 20-20 milliárd forinttal gyarapította vagyonát 2012-ben. Így a tavalyi második Várszegi György (Fotex) az idén negyedik, a korábban listavezető és tavaly negyedik Demján Sándor (TriGranit) ötödik lett, úgy, hogy mindkettőjük vagyona 15 milliárd forinttal csökkent.
A listán szereplők közül a legnagyobb veszteséget tavaly az informatikai cégtulajdonos Anka Márton szenvedte el, akinek korábbi 90 milliárdos vagyona felére, 45 milliárd forintra „zsugorodott”.
A 2013-as listába kerüléshez 5 milliárdos „belépési minimumot” kellett elérni, akárcsak tavaly. A 2002-ben megjelent első listán ez az összeg még 2,3 milliárd forint volt. MTI

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

NAV-olaj féláron!
Tengernyi sültkrumplit, lángost, esetleg fánkot lehet készíteni azzal a 48 ezer liter étolajjal, amivel most olajra lehet lépni a Nemzeti Adó- és Vámh…

További cikkek

125912
Kepes András a kétezres évek elején volt a lokálpatrióta „Vendégségben Miskolcon” programban a város vendége. Most, május 11-én azonban újra itt lesz …