2024. 05. 11. szombat

Ferenc
1 EUR 388 HUF
1 GBP 451 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Hírek
  • »
  • Jogalkalmazás javítása a szabálysértés, az áldozatvédelem és a minősített beszerzések terén

Jogalkalmazás javítása a szabálysértés, az áldozatvédelem és a minősített beszerzések terén

A Belügyminisztérium a “Jogalkalmazás javítása” című projektjének keretében, az egységes jogalkalmazás megvalósulása érdekében képzéseket indít. Az Országgyűlés által 2011 tavaszán elfogadott új alaptörvény hatályba lépése kapcsán számos jogszabály változott. Kiemelkedően fontos, hogy a jogalkalmazók minél szélesebb köre megismerje az új jogszabályokra vonatkozó jogalkotói szándékot.
A Belügyminisztérium illetékességébe tartozó jogszabályok közül jelen projektben három célcsoport oktatása valósul meg:
•    A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény oktatása a közterület-felügyelők részére
•    Az áldozatsegítő támogatások igénybevételének részletes szabályairól szóló 1/2006. (I. 6.) IM rendeletet módosító 20/2012. (IV. 13.) BM rendelet alapján a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok igazságügyi szolgálatainak dolgozói és a rendőrség áldozatvédelmi munkatársai részére, továbbá
•    A minősített adatot, az ország alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdekeit érintő vagy a különleges biztonsági intézkedést igénylő beszerzések sajátos szabályairól szóló 218/2011. (X. 19.) Korm. rendelet oktatása, a minősített beszerzésekkel foglalkozó munkatársak számára a minisztériumoknál, a minisztériumok irányítása alatt álló szervezeteknél, a Belügyminisztérium alárendelt szerveinél.
Az Államreform Operatív Program (ÁROP) keretében a Belügyminisztérium 36,2 millió forint támogatásban részesül, amelyből idén májusban és júniusban 1980 fő képzése valósul meg. A közterület-felügyelők részére tartott, a szabálysértési törvénnyel kapcsolatos képzés keretében Budapesten és hat régióban (Szeged, Debrecen, Székesfehérvár, Pécs, Miskolc, Szombathely) összesen hét alkalommal 1800 fő oktatását rendezik meg. Az áldozatvédelmi szakemberek közül 80 fő, a minősített beszerzések kapcsán pedig 100 fő részére biztosítják az oktatást egy-egy alkalommal, Budapesten.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

125912
Kepes András a kétezres évek elején volt a lokálpatrióta „Vendégségben Miskolcon” programban a város vendége. Most, május 11-én azonban újra itt lesz …