2024. 05. 8. szerda

Mihály
1 EUR 389 HUF
1 GBP 453 HUF

Ismét Magyarországon a holland Shirchadasj & band

A több, mint 25 éve hazánkban turnézó hatvanfős holland Shirchadasj & band gospel együttes ’Miracle – Csoda’ című egész estés műsorával idén is nyolc napos koncertsorozatra érkezik Magyarországra 2013. április 27. és május 4. között.

A jótékonysági turnét a kórus ötödik alkalommal szervezi közösen a Magyar Református Szeretetszolgálattal s idén a rendezvény bevételét a katasztrófahelyzetet átélt magyar családok javára ajánlották fel. A befolyt adományokból az MRSZ a bajba jutott családoknak nyújt segélyt és biztosít támogatást a helyreállítási munkákban.
A Shirchadasj & band már a rendszerváltás előtt is koncertezett Magyarországon, sokszor „a templom hátsó ajtaján keresztül” eljutva a közönséghez – akkor szerették meg végérvényesen országunkat, vendégszeretetünket és építettek ki életre szóló kapcsolatot keresztyén gyülekezetekkel. Az azóta elmúlt több, mint negyedszázad alatt minden évben hazánkba látogatnak, hogy koncertjeiken saját stílusukban, a gospel könnyed zenei műfaján keresztül dicsőítő dalokkal mutassák be azt az örömöt, amit Isten szeretetéből merítenek. Megvallják gyengeségeiket és őszintén beszélnek a nehéz pillanatokról is: szívesen társalognak koncert után a közönség tagjaival, és örömmel fogadják, hogy énekükkel valamint anyagi támogatásukkal is segíthetik a magyarokat. Azoknak is megéri elmenni egy koncertre, akik változatos, könnyed zenei stílusra, elgondolkoztató szövegre és művészi előadásmódra vágynak egy egész estét betöltő koncerten, a közönségre igazi lelki felfrissülés vár.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Ukrán gyerekek a Ráth-villában
Már három alkalommal fogadott az Iparművészeti Múzeum múzeumpedagógiai osztálya a háború miatt jelenleg hazánkban élő ukrán gyerekeket kifejezetten ne…

További cikkek

Közel két tucat bűncselekmény
Lopás, csalás, közokirat-hamisítás és jármű önkényes elvétele miatt folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 28 éves férfival és egy 23 é…