2024. 08. 24. szombat

Bertalan
1 EUR 394 HUF
1 GBP 465 HUF

Kiszolgálták a Hazát, a Haza mégis kiszolgáltatta őket

A Jobbik határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlés számára, amelynek elfogadása esetén lehetőség nyílott volna azoknak a hadirokkantaknak és más hadigondozottaknak a méltányos kompenzálására, akiknek pénzellátását 1944. december 22-ét követően politikai okokból megvonták, vagy ilyen kérelmet politikai okokból a diktatúra évei alatt elő sem terjeszthettek.
A rendszerváltás után megszületett ugyan a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény, ez azonban nem méltányos kártérítést, hanem megalázó alamizsnát jelentett az elmaradt juttatásokhoz képest. A Jobbik javaslata szerint az érintett hadirokkantak és más hadigondozottak az elmaradt pénzösszegek megtérítésére olyan módon lennének jogosultak, hogy a térítés összege igazodna az elmaradt pénzösszegekhez és a jelenlegi reálértékekhez. Az elmaradt kifizetések tekintetében az 1992. év január 1-jén hatályos állapotokat kellene figyelembe venni, azzal, hogy az 1992. év január 1-je után elhunyt hadirokkant személynek járó egyösszegű térítés kifizetésére vonatkozó igény a hadirokkant személy egyenes ági leszármazó által örökölhető kellene, hogy legyen.

Sajnos az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága elutasította a javaslatot, és a jelenlévő Hende Csaba honvédelmi miniszter úgy nyilatkozott, hogy az 1994-es törvénynek ő volt a megalkotója, azt méltányosnak tartja, vagyis a kormánynak továbbra sincsen szándéka korrekt módon elszámolni a hadirokkantakkal és a hadigondozottakkal. A Jobbik szerint szégyenletes, hogy például a párizsi békediktátum alapján milliárdokat fizet ki a magyar állam évente, de semmit sem tesz a magyar hadirokkantak törvénytelenül elorozott juttatásainak megtérítésére.

Staudt Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

127554
Ilyen zseniális ötletekről pitchelnek majd a fiatalok a kezdő vállalkozóknak szóló verseny döntőjében Még hogy nem vállalkozó kedvűek a magyar fiatal…

További cikkek