Az alábbi eset nem napjainkban történt, hanem van annak már bizony húsz – huszonöt éve is, de ma is elmosolyodok rajta, ha eszembe jut. Most meg amikor gyakorta van a hálapénzről mindenféle szövegkörnyezetben szó, még inkább aktuálissá vált.
A helyszín a Borsod –Abaúj-Zemplén Megyei Kórház Gyermek – Egészségügyi Központja , ismertebb nevén, a GYEK sebészete. Kisebbik gyermekünknek állandóan benőtt és begyulladt a lába nagyujj körme. Minden elkövettünk már, hogy ne kínlódjon ezzel, hiszen fájdalmai voltak a cipőben, nem tudott focizni – mint más fiúgyermek -, de még az iskolai testnevelés órán is gondja volt. Sajnos semmi sem segített. Egyszer összefutottam egy ismerős sebésszel, akinek elpanaszoltam gondunkat.
– Hozza be azt a fiút, hadd nézzem egyszer meg, s meglátjuk, mit tehetünk! Van erre egy olyan műtéti technika, amellyel az esetek nagy-többségében megoldódik a probléma – mondta a doktor úr.
Nem vártunk sokáig, elmentünk, kisfiam kés alá került, a műtét sikerült, a kötés lekerült, s így a dolog megoldódni látszott. Mármint a betegség az igen, no de hogyan háláljam meg a kedves „sebész doktor bácsinak”, hogy megszabadította a gyerkőcöt a fájdalomtól.
Szembesültem azzal a problémával, amivel gyakorta találkozik az állampolgár a hazai egészségügyben. Nem volt túl nagy műtét, gondoltam veszek valami szép könyvet, vagy ajándékot. Ezt elhessegettem, hiszen annyira nem ismertem a doktor úr ízlését. Marad a boríték. De én olyan béna vagyok ebben a dologban! Sohasem sikerült ezt jól megoldanom. Talán azért is, mert a pontos elszámolás híve vagyok. Mondják meg, mennyivel tartozom, azt kifizetem, és nincs ez a megalázó procedúra. Mindegy ez nem magánrendelő, de akárhogy is meg kell próbálnom leküzdeni a bénaságom, – mondtam magamban.
Eljött az utolsó ellenőrzés ideje, megköszöntünk, elköszöntünk, majd megpróbáltam hálám jelét a köpeny zsebébe csúsztatni, iszonyú zavarban. A doktor hárította a hálát, eltolta a borítékot, – mondta: ne vicceljek, erre semmi szükség nincs, én mondtam, hogy nagyon köszönjük, majd ügyetlenül földre ejtettem a borítékot, mire persze mindketten utána hajoltunk, a fejünket összeütöttük, természetesen Én ettől még inkább zavarba jöttem, makogtam valamit, majd majdhogynem köszönés nélkül kihátráltam a szobából.
Persze ismerőseimtől megtudtam, hogy a doktor egyáltalán nem híve az efféle hálának, nem szokott pénzt elfogadni. Ez már azonban már rajtam nem segített. Peti fiam meg is jegyezte: Anya, miért nem adtad nekem ide, Én simán betettem volna a zsebébe. No persze, Ő már gyereknek is egy más generáció kisembere volt…
Ja, és voltak, vannak orvosok, akik mindenféle rendelet, szankció nélkül is úgy gondolták, gondolják, hogy a megalázó fizetés mellett sem kell a hálapénz ahhoz, hogy gyógyítsanak.
Orosz B.Erika