Kriza Ákos hiába vádolta hazugsággal a szocialistákat, bizonyíték van rá, hogy a Holding végrehajtás alatt áll.
„Felelős politikus akkor nyilatkozik ilyet, ha ismeri, és bizonyítottnak látja azt, amit kijelent, mert ezzel a cégnek a hitelét próbálja aláásni. Ez egyébként akkora hazugság, hogy rá lehet támaszkodni. Ez hitelrombolás, kérem, ezt bizonyítsa, mert ez olyan rágalom, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül” – jelentette ki dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere az önkormányzat csütörtöki közgyűlésén Földesi Norbert szocialista frakcióvezető azon kijelentésére, miszerint a Miskolc Holding végrehajtás alatt áll.
„Végrehajtási lap. Miskolci Városi Bíróság, Végrehajtói Kezelő Iroda. Érkezett: 2012 február 27. Az adós neve (leánykori név is): Miskolc Holding Zrt.” Ez szerepel azon a hivatalos papíron, melynek fénymásolatait Földesi Norbert szocialista frakcióvezető kiosztogatta a Miskolc Holding székháza előtt megtartott pénteki sajtótájékoztatóján. A dokumentumon szerepel még, hogy a végrehajtási határozat március 13-án jogerőre emelkedett. „Ezek alapján két dolog lehetséges. Vagy dr. Kriza Ákos hazudik, vagy pedig a Miskolc Holding vezetése hallgatta el előle mindezt. Egyik sem válik a dicsőségére” – jelentette ki az MSZP-s politikus, aki megjegyezte, mivel nem kapott rá felhatalmazást, nem fedheti fel, hogy ki, vagy melyik cég kért végrehajtást a Holding ellen. Azt viszont elárulhatja, hogy a végrehajtást kérő nem az árverezést, hanem inkasszó kihelyezését választotta, mint behajtási formát.
Forrás:eszakonline.hu