2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » A „szükség” vitte rá a betörésre

A „szükség” vitte rá a betörésre

Elmondása szerint rájött a szükség így betört az egyik helyi italboltba az a füzérkomlósi férfi, akit feltűnő költekezése miatt rövid idő alatt elfogtak a rendőrök.

A napokban betörtek egy füzérkomlósi kisboltba, ahonnan az akkor még ismeretlen elkövető több tíz ezer forintot lopott el. A rendőrségi helyszíni szemle során kiderült, hogy a tettes az üzlet közvetlen szomszédságában lévő mellékhelyiségből jutott be az épületbe.

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság pálházi körzeti megbízottai az adat- és információgyűjtés eredményeként hamar eljutottak egy helyi 60 éves férfihez, aki látványos költekezésbe kezdett. Megadta adósságait, sőt a helyi kocsmákban „ünnepeltette” magát. A férfi a rendőrségi elszámoltatása során nem tudott életszerű magyarázatot adni a költekezését biztosító pénzügyi alapokra, így végül beismerte tettét. A gyanúsított többek között elmondta, hogy rájött a szükség, így szinte adott volt számára, hogy kihasználja a mellékhelyiség és az italbolt közvetlen szomszédságát. S, miután a betörést végrehajtotta úgy gondolta, rendezi adósságait és ünnepel egyet.

A mulatságot a rendőrség hamar félbeszakította, és a bűnügyi őrizetbe vett 60 éves füzérkomlósi férfival szemben lopás miatt indított eljárást. A rendőrség gyorsított eljárás keretében bíróság elé állítással fejezte be az ügyet. A Sátoraljaújhelyi Bíróság 10 hónap letöltendő szabadságvesztést szabott ki a vádlottal szemben.

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: MRFK Kommunikációs Iroda

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp