A napokban kölcsön kaptam egy könyvet. Nem szerencsés állapot; mármint nekem könyvet kölcsönadni , mert nem adom vissza, ha tetszik. Én teljes komolysággal el szoktam mondani az illetőnek, hogyha tetszik, nem adom vissza, amit az illető mindig viccnek hisz. Egy ideig. A könyv elolvasása idejéig. De ezt a könyvet visszaadom, mert nem értem az íróját. Nem értem melyik világban élhetett.
A könyv ugyanis a párkapcsolatokról szól. Hogyan alakulnak ki, vagy hogyan nem. A hogyan kialakulás teljesen egyértelműen megy végbe, mármint a könyv és az amerikai romantikus filmek szerint, vagyis tetszel, tetszem, egy kis keringőzés és bumm! tombol a szerelem. A másik variáció, mármint a könyv és a szomorú orosz filmek szerint, hogy nincs tetszem neked és nincs tetszel nekem, nincs keringőzés és nincs bumm! Nincs tombol a szerelem, mert mindkét ember mást keres.
De mi a helyzet a köztes helyzetekkel és benne velünk? Mert a köztes helyzeteket is mi teremtjük. A könyv szerint ilyenek nincsenek, legalábbis nem ír róluk, pedig a nagy többség ez, vagyis mi. Miről beszélek? Inkább kiről.
Az én egyik köztes helyzetem, mert több is volt, csak ez jutott leghamarabb eszembe , ennek sokáig bennem maradt a nyoma. Szóval az egyik ilyen köztes helyzet egyik résztvevője én voltam, a másik egy bizonyos Gábor. A köztes helyzetekről azt kell tudni, hogy csupán az egyik fél észleli ezt a helyzetet, a másik egyáltalán semmit, vagy néha gyanút fog, de valójában soha nem rögzül benne, hogy a másik szerelmes belé. Zsargonszóval: bele van zúgva.
Mivel Gábornál első pillantásra éreztem valami számomra nem kontrollálható vonzalmat- úgy 15 éves lehettem- ezért villámgyorsan megbarátkoztam a bátyjával. Mindent meg akartam tudni róla, az akkor stabil barátnővel és megszámlálhatatlan futó kalanddal rendelkező fiúról. Néha enyhén mellékvágányra siklott a faggatózás a bátyja felőli érdeklődés kialakulása miatt, megbonyolítva a dolgokat, ő azt hihette, hogy felé vonzódom, de egy baráti vállveregetés, vagy egy másik lány mennyire vonzónak tart szöveg, és a támadás le volt szerelve. Szintén zsargonszóval.
Gábor, akinek a közelébe sem mertem menni, már szinte baráti közelségbe került, persze a fejemben, mert ha közös nyári diákmunkánkon megtörtént, hogy egy csapatba kerültünk, s beszélnem kellett hozzá, én sajnos dadogni kezdtem. Ilyen jellegű kommunikációs problémám sem azelőtt sem azután nem volt.
Utána is olvastam, hogy mi a nyavalya ütött belém, de nem érdekelt sem a biológia , sem a kémia, sem a sors, mely mellé rendelt,mert ez mindhiába történt, ha én nem mertem száz méternél közelebb kerülni hozzá, ha pedig igen, akkor jött a hülye dadogás.
A közel kerülés persze nem volt sokáig megúszható. Először is volt egy buli, amit én mindig is utáltam, de Gábor nem, tehát ott kellett lennem. Akkor ő várt egy lányt, aki nem az aktuális barátnője volt, én lapultam a sarokban, miközben egy harmadik hölgy, aki mintegy háromszor akkora lehetett, mint ő, élénken próbálkozott a kegyeibe férkőzni, de ő férfias eleganciával hárította ezt. A lány persze nem jött. Ő, jobb híján velem sétált volna egyet, menjünk, hívjunk mást is az ellaposodott buliba, de én nem mertem. Hogy utáltam ezt! Sétáltam hát a bátyjával. Visszatérve, szegény Gábor a sok szomorúságtól,mert nem jött a lány vagy az unalomtól , mert csak inni lehetett,már kissé ferdén láthatta a világot, s majdnem megcsókolt. De szerencsére nem sikerült. Természetesen megijedtem, hiszen neki nem az lett volna ez a kis csók, ami nekem, s talán nem értette volna, utána miért nem hagyom békén.
Lett még közelebbi találkozó is. A mozi, ahová a bátyját hívtam el, de nem akadt más programja, hát eljött velünk. Az addig bálványozott ember, emberszagúvá vált. Én éppen a depressziós tinédzser korszakomat éltem, mikor becsengettem hozzájuk, hogy indulás, megérkeztem értük. A bátyja kijött, ő megállt az ajtóban, rám nézett, s azt mondta: Átöltözöm. Ugye milyen kis egyszerű mondat?
Pedig ekkorra figyelmességet, még két férfi adott az életemben. Kis egyszerű mondat. Én farmerben voltam és rajta elegánsabb öltözet . A moziba már farmerben jött. A mozi rossz volt. Soha nem aludtam el moziban sem előtte, sem utána, de akkor igen. Irtóra unalmas filmet néztünk.
Utána felmentünk hozzájuk, s megmutatta a verseit. Amit addig senki nem láthatott. Máig emlékszem egyre. A kifestett lányról.
Az anyjuk ivott, az apjuk a nagymamához költözött a válás után, ahol naphosszat mást sem csinált, csak idegesítette a mamát, idegesítette a nagyobbik fiát, aki szintén hol ott lakott, hol nem. Sem az anyja , sem az apja nem találta a helyét a világban. Gábor az anyjánál maradt és ott ő lett a főnök. Látta az anyját részegen, verte meg az anyját, a testvérét. Gábor erős fiú volt, gyenge,értékes lélekkel.
Kakaót hozott be nekem, ami kiömlött a földre, szerencsére a táskámra is, így hetekig nálam lehetett az övé, cserébe.
Rajzoltam a verséhez. Bedobtam a postaládájukba. Természetesen név nélkül.
Egyszer több napi erőgyűjtés után felkapuztam hozzájuk, jöjjön le. Kérdezte, ki vagyok. Nem mondtam meg. Nem a liftnél vártam meg, hanem a lépcsőfordulónál, nem mertem találkozni vele, csak látni akartam. Pechemre a lépcsőn szaladt le a földszintre a hetedik emeletről..Ki tudja, mit habogtam össze, miért is hívtam le. Beszélgettünk pár percig, aztán ment futni. Állandóan sportolt.
Talán tavaly egy hajdanvolt kapcsolatokat fellelő internetes oldal lehetséges ismerősként elém tette a nevét. Megjelöltem. Nem jelölt vissza .Érdeklődtem tőle, mi történt a bátyjával, mert tényleg kíváncsi vagyok rá. Semmi. Ki tudja, mi maradt meg benne arról a hajdanvolt köztes állapotról. Vagy a történet tűnt el, vagy én.
De ilyenek vannak. Nézzen csak mindenki szét maga körül! Vagy a könyvespolcán.
Illés Adrienn
