2024. 08. 25. vasárnap

Lajos, Patricia
1 EUR 394 HUF
1 GBP 465 HUF

Tüskéshátú mennyasszony a Miskolci Állatkertben

Böki, a Miskolci Állatkert sül fiúja tavaly maradt magára. Az állatkert hosszasan keresgélt számára megfelelő társ után, míg végül Csehországban ráleltek a Líza nevű nőstényre, aki megérkezése óta már együtt is él Bökivel. A Miskolci Állatkert 1997 óta tart fehérfarkú sülöket, akik korábban rendszeresen szaporodtak is. A legutóbbi pár nem nevelt kölyköt, a nőstény tavaly tavasszal el is pusztult. Az új fiatal sül lány a csehországi Liberec állatkertjéből érkezett Miskolcra, a Jászberényi Állatkert közreműködésével. Az 5 éves Liza a kötelező karanténidő letelte után Állatok Világnapján mutatkozott be a nagyközönségnek. A látogatók eddig csak ritkán pillanthatták meg, most azonban már kezdi megszokni helyét, így egyre gyakrabban mutatkozik az odúján kívül is. Szerencsére Bökivel, a hímmel az első perctől kezdve barátságosan fogadták egymást, így reményeink szerint a jövőben ismét kis sülöknek örülhet az állatkert és a látogatók.

A fehérfarkú sül (Hystrix indica) Dél-Ázsia és a Közel-Kelet ritkás erdeiben, bozótosaiban és füves térségein sokfelé előfordul. Ennek a nagytermetű rágcsálónak a legszembetűnőbb jellegzetessége a testét borító tüskék, melyek kiváló védelmet nyújtanak a ragadozók ellen, többnyire még a leopárdot is visszariasztja a támadástól. Tüskéik eltérő hosszúságúak: ha veszélyben érzi magát, a testük elülső részén lévő, hosszabb tüskéiket felmereszti, így nagyobbnak tettetve magát próbálja elijeszteni a támadóit. Ha a ragadozó ennek ellenére sem tágít, akkor a sül hátat fordítva és tolatva a hátsó rövidebb, ám jóval erősebb, hegyes tüskékkel riasztja el támadóját.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek