2024. 06. 17. hétfő

Laura, Alida
1 EUR 398 HUF
1 GBP 473 HUF

Lezárt ügyek – emberölés kísérlete Kazincbarcikán

Emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal küldte meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az iratokat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészségnek, egy Kazincbarcikán történt bűncselekménnyel kapcsolatban.

A rendőrség azért indított eljárást még 2009. március 3-án, mert egy kazincbarcikai lépcsőházban egy 51 éves edelényi férfi olyan súlyosan megsebesítette áldozatát, hogy a sértett életét csak a gyors és szakszerű orvosi ellátás mentette meg.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a bűncselekmény elkövetésétől számított egy órán belül a helyszínhez közel elfogták a gyanúsítottat, aki előzetes szóváltás után egy konyhai késsel sebesített meg egy 38 éves kazincbarcikai férfit.  Az 51 éves elkövetőt a rendőrség akkor őrizetbe vette, és előterjesztést tett előzetes letartóztatására, amit a bíróság elrendelt.

Az ügyben indított nyomozást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte és az iratokat július 1-jén megküldte az ügyészségnek.

 

B-A-Z. MRFK: Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Sneakerek számla nélkül
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai folyamatosan ellenőrzik a közösségi felületeken és online portálokon értékesítőket. Az elektronikus ada…
„Családi üzelmek”
Még az is lehet, hogy a népszerű amerikai vígjátékot utánozták annak a magyar történetnek a főhősei, akiknek lakóautójában több mint 60 kilogramm mari…

További cikkek