
Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
Elindul az ITAKA első, Hévíz–Balaton Airportról közlekedő antalyai charterjárata, amely a Nyugat-Dunántúl, a Balaton térsége és a határ menti régiók lakói számára kínál közvetlen, a budapesti utazást kiváltó nyaralási lehetőséget. A járat elsősorban azoknak az utazóknak kedvez, akiknek a fővárosi repülőtér megközelítése jelentős többletidőt, utazási költséget és szervezési terhet jelentene.
Az új indulási pont létjogosultságát az előfoglalási adatok is megerősítették: az ITAKA tájékoztatása szerint már az előfoglalási időszakban a helyek több mint 35 százalékát sikerült értékesíteni, ami egy új indulási repülőtér esetében különösen biztató eredmény. A várakozások szerint a nyári szezonban közel kétezer utas veheti igénybe a hévízi indulást, ami jelentős növekedést hozhat a repülőtér forgalmában.
„A hévízi indulás valódi kényelmi alternatívát jelent a nyugat-magyarországi utazóknak. Sokan eddig Budapestről, Pozsonyból vagy Bécsből indultak nyaralni, ami gyakran többórás utazással, parkolási költséggel és komolyabb szervezéssel járt. A Hévíz–Balaton Airport kisebb, gyorsabban átjárható regionális repülőtérként egyszerűbb megközelítést, gyorsabb check-int és stresszmentesebb indulást kínál. Az ITAKA utasai számára emellett jelenleg az ingyenes parkolás, a magyar nyelvű idegenvezetés és a 0–24 órás vészhelyzeti ügyelet is elérhető” – tette hozzá Csabai Ferenc, az ITAKA Magyarország operatív igazgatója.
A járatindítás jelentősége túlmutat a turizmuson. A kiutazó charterforgalom visszatérése erősíti a régió közlekedési hozzáférhetőségét, javítja Nyugat-Magyarország nemzetközi kapcsolódását, és hozzájárulhat ahhoz, hogy a nemzetközi légiközlekedés ne kizárólag Budapest-központú legyen. Egy aktívan működő regionális repülőtér a helyi gazdaság több szektorára is hatással lehet: keresletet generálhat a parkolási, taxi-, transzfer-, vendéglátó- és kereskedelmi szolgáltatások iránt, közvetlenül pedig a repülőtér üzemeltetésében, a földi kiszolgálásban és a biztonsági szolgálatoknál támogathat munkahelyeket.
A rendszeres charterforgalom a térség turisztikai és gazdasági szereplői számára is új lehetőségeket teremthet. A repülőtér aktív működése növeli a Balaton és Hévíz térségének láthatóságát a nemzetközi turisztikai piacon, miközben a régiót nemcsak beutazási célpontként, hanem nemzetközi kiindulópontként is pozícionálja. Ez hosszabb távon erősítheti a térség gazdasági vonzerejét, a szolgáltatói háttér fejlődését, valamint azoknak a befektetőknek és idetelepülni szándékozóknak az érdeklődését is, akik számára fontos a jó nemzetközi elérhetőség.
„Az antalyai charterjárat szimbolikus és gyakorlati értelemben is mérföldkő a Hévíz–Balaton Airport életében. Hosszú idő után ez az első olyan kiutazó charterjárat, amely új fejezetet nyithat a repülőtér fejlődésében és a régió légi kapcsolataiban. A rendszeres nemzetközi charterforgalom visszatérése fontos visszaigazolása annak, hogy a repülőtér alkalmas nemzetközi utasjáratok kiszolgálására, és minden adottsága megvan ahhoz, hogy a nyugat-magyarországi régió meghatározó charterbázisává váljon” – mondta Benkő Attila, a Hévíz–Balaton Airport ügyvezetője.
A Hévíz–Balaton Airport földrajzi elhelyezkedése, meglévő infrastruktúrája és a régió gazdasági ereje kedvező alapot adhat a további fejlődéshez. A repülőtér hosszú távú célja a forgalom fokozatos bővítése, a menetrendszerű és charterkapcsolatok fejlesztése, valamint a régió nemzetközi elérhetőségének erősítése. A növekvő forgalommal párhuzamosan a repülőtér folyamatosan vizsgálja az infrastruktúra és az utasélmény fejlesztésének lehetőségeit.
Az ITAKA hosszabb távon is lehetőséget lát a vidéki indulási pontok szerepének erősítésében. A vállalat elsődleges célja, hogy a régió utazóközönségének igényeit magas színvonalon szolgálja ki. Amennyiben a szezon eredményei igazolják a várakozásokat, a későbbiekben új desztinációk bevonása, a kapacitások növelése és akár több járat indítása is napirendre kerülhet.
Az ITAKA-ról:
Az ITAKA Hungary Magyarország leggyorsabban növekvő utazásszervezője, a több mint 35 éves múlttal rendelkező ITAKA Holding tagja, amely Közép- és Kelet-Európa egyik vezető utazási vállalata. Az ITAKA gondosan összeállított utazási csomagokat kínál, amelyek egyesítik a repülőutat, a szállást, a transzfereket, a magyar nyelvű helyi képviselőt és a 0–24 órás utastámogatást, teljes nyugalmat biztosítva az utazók számára. A vállalat erős tulajdonosi háttérrel és hosszú távú elköteleződéssel folytatja átmenetét a gyors növekedésből a fenntartható, nyereséges működés felé, miközben kiemelt figyelmet fordít az utasbiztonságra, többek között 4,8 milliárd forint értékű vagyoni biztosítással.
További információ:
Barabás Réka – Positive Adamsky
T: +36 30 516 6210









