2026. 07. 2. csütörtök

Ottó

1 EUR 356 HUF
1 GBP 414 HUF
east-gipsy-band

BJC 18!

A Budapest Jazz Club 2007-es indulását követően a főváros térképén rövid időn belül meghatározó találkozási ponttá és vibráló kulturális központtá vált, amit többek között a világsztárokat felvonultató sorozatának, és az Európában egyedülálló, hetente öt alkalommal rendezett ingyenes Jam Session estjeinek is köszönhet. A két említett sorozat mellett a nagykorúvá válás évében sem maradtak el az ismert hazai színművészeket fókuszba állító Encore! sorozat zenés estjei, és havonta egy-egy alkalommal vasárnaponként musical, színházi és családi programok is helyet kaptak a klub színpadán. A felsoroltak mellett természetesen továbbra is a jazz maradt középpontban, amit jól mutat az is, hogy 2025-ben több mint 650 koncert alkalmával találkozhatott a közönség a műfaj pályakezdő és neves képviselőivel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem fiataljaiból álló formációktól a legismertebb hazai fellépőkön keresztül a nagyformátumú big band koncertekig. A tizennyolcadik születésnap méltó megünneplését és az ilyenkor megszokott fesztiválhangulatot két kiemelkedő hazai jazzformáció, majd a koncerteket követő Jam Session is szavatolja.

20.00: Ifj. Szakcsi Lakatos Béla Trio

A fiatalabb generáció egyik legmeghatározóbb jazz-zongoristája, ifj. Szakcsi Lakatos Béla legújabb triójával érkezik a születésnapi estre. Játékát a gazdag harmóniavilág, a technikai magabiztosság és a tradíciók iránti mély tisztelet jellemzi, miközben markánsan jelenik meg benne a kortárs jazz friss szemlélete. A trió programja méltó folytatása annak a zenei örökségnek, amely a Budapest Jazz Club történetével is szorosan összefonódik.

21.30: East Gipsy Band

A jazz-zenét, a roma zenei hagyományokkal és a kortárs improvizációval ötvöző East Gipsy band. Zenéjük egyszerre szenvedélyes és kifinomult, amelyben a virtuozitás és a mély érzelmi töltet természetes egységet alkot. A formáció rendszeres fellépője hazai és nemzetközi színpadoknak, koncertjeik különleges atmoszférája garantáltan emlékezetes pillanatokat teremt a BJC születésnapján is.

22.30: Nagy Iván Classic Jam feat. Bényei Tamás & Szalóky Béla

Nagy Iván a Harlem Stride-tól a Swing korszakig tartó, tehát a műfaj tradicionális évtizedeinek legismertebb számai közül válogat egy különleges jam session keretében, melyre két sztárvendéget is meghívott.


Dátum: 2026.01.10., 20.00
Jegyek: A belépés ingyenes!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés