A tűzijátékok és egyéb pirotechnikai eszközök használata hosszú évszázadokra visszanyúló ünnepi szokás, sokak számára örömteli, fontos közösségi élmények forrásai lehetnek. A nagyszabású, szervezett tűzijátékok mellett az elmúlt évtizedekben nagy számban váltak hozzáférhetővé különféle pirotechnikai eszközök is, ennek következtében jelentősen megnövekedhet a lakott területek zaj-, levegő- és fényterhelése.
Ünneplők tömegei vonulnak utcára az év utolsó napján – vagy más jeles alkalmak során –, és használnak legálisan (vagy illegálisan) vásárolt eszközöket, emiatt szilveszter éjszaka a városok, így Budapest is fokozott környezeti terhelésnek van kitéve.
Kockázati szint és felhasználási mód szerint négy osztályba sorolják a pirotechnikai eszközöket – ezek közül is jellemzően a 2-es és a 3-as besorolású eszközök használatával kapcsolatos kérdésekről szóló lakossági egyeztetés indul el a fővárosban 2025 áprilisában.
A 2. osztályba tartozó eszközök: alacsony kockázati besorolás, alacsony zajszint, szabadban való felhasználás (pl. rakéták, telepek 500 g-ig, római gyertyák)
A 3. osztályba tartozó eszközök: közepes kockázat, a szabadban, nagy nyílt területen való használat (pl. bombatelepek, római gyertya 1000 g-ig)
A köznyelv sokféle pirotechnikai eszközt nevez petárdának, ami hivatalosan nem az. Petárdát magánszemélyek 2005 óta nem birtokolhatnak. A szabályszegők akár 150 ezer forintos bírsággal is sújthatók.
A 3-as pirotechnikai osztályba tartozó tűzijátékokat 3 kilogramm nettó hatóanyagig nagykorúak vásárolhatják meg december 28. és január 1. között, ezeket az eszközöket december 31-én 18 órától január 1-jén 6 óráig használhatják fel.
Gondtalan ünneplés vagy rémálom?
Az ünneplésnek ezek a módjai sokakból felszabadultságot, örömet váltanak ki, vannak azonban csoportok, amelyek jóval érzékenyebben reagálnak a megváltozott városi zajokra, mint mások. A hirtelen nagy erejű hang- és fényhatások sokakból váltanak ki erős szorongást, félelmet, pánikreakciót.
A kisgyerekeket, az idős embereket vagy a várandós nőket megijeszthetik a szokatlanul erős és kiszámíthatatlan ingerek, intenzív stresszt és szorongást élhetnek át. A poszttraumás stressz szindrómával élő embereket, az autizmus spektrum zavarban érintetteket vagy a hiperérzékenységgel élőket is megviselhetik az ünnepek, rendkívül erős fizikai és érzelmi reakciókat adhatnak a számukra félelmetes külső hatásokra, ami a környezetükben élőknek is komoly kihívást jelent ezekben a napokban. Ugyanakkor bárki reagálhat így, ha váratlan intenzív ingerek érik, nemcsak azok, akik sérülékenyebbek.
A szilveszteri tapasztalatok átmeneti vagy tartós negatív hatásokkal is járhatnak, ilyen a kialvatlanság, a nyugtalanság, az ingerlékenység, a szorongás vagy a félelem.
A pirotechnikai eszközök amellett, hogy sérülés- és balesetveszélyesek, komoly környezeti és egészségügyi problémák forrásai is lehetnek.
Az ilyenkor képződő légszennyező anyagok, mint a kén-dioxid, a nitrogén-oxidok, a szálló por (aeroszol részecskék) illetve a színezőfémek káros hatással lehetnek az egészségre. A levegőbe jutott anyagok hosszú távon légúti, szív- és érrendszeri betegségeket, gyulladást, oxidatív stresszt idézhetnek elő. Gyakori panasz a légúti irritáció, a köhögés vagy a nehézlégzés, az asztmások és a krónikus tüdőbetegséggel küzdők tünetei pedig felerősödhetnek.
Az extrém zajhatás akár halláskárosodást is okozhat. A zaj-, a fény- és a levegőszennyezés mellett a visszamaradó hulladék is tovább terheli a városi köztisztasági rendszert, és rontja a közterületek állapotát. Budapesten szilveszter után többtonnányi pirotechnikaieszköz-maradványt kell eltakarítani a közterekről.
Az állatok is menekülőre fogják
A hirtelen robbanások és az erős fények kiszámíthatatlanok és értelmezhetetlenek az állatok számára, így rendkívüli stresszt jelentenek. Mind a házi-, mind a vadon élő állatok komoly veszélyeknek vannak kitéve ezekben a napokban.
A háziállatok, különösen a kutyák és a macskák gyakran pánikba esnek, remegnek, légszomjjal küzdenek, menekülni próbálnak, emiatt a baleset- és a sérülésveszély jelentősen megnő. A zajszennyezés miatt egyes állatok halláskárosodást szenvedhetnek, míg az idősebb vagy beteg egyedeknél a stressz egészségügyi problémákat, akár szívrohamot válthat ki.
A gazdáknak és az állatvédelmi szereplőknek is extrém megterhelést jelentenek ezek a napok, a legnagyobb körültekintés és óvatosság mellett is sok állat szenved maradandó károsodást, és számos tragikus eset történik évről évre.
A vadon élő állatok, különösen a madarak gyakran elhagyják búvóhelyeiket, fészkeiket, jellemzően menekülni igyekeznek a zaj forrásától, a pánik hatására azonban akadályoknak ütközhetnek, vagy szívmegállás következtében elpusztulhatnak. Mivel elhagyják szokásos élőhelyeiket, és számukra ismeretlen területekre, például forgalmas utakra, városokba tévednek, rendkívüli balesetveszélynek vannak kitéve.
Méhek egész kolóniáira lehet végzetes hatással egy-egy átdurrogtatott éjszaka: a váratlan, nagy erejű hanghatások extrém stresszt okozhatnak, a méhek ilyenkor menekülni próbálnak, és elhagyják a kaptárt, szétszélednek, és a hideg időjárás miatt hamar elpusztulhatnak.
Az országban több helyen is született a pirotechnikai eszközök korlátozásáról, tiltásáról szabályozás: Tatán, az Öreg-tó mentén az átvonuló madarak védelme miatt lépett életbe tiltás, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok területén pedig szintén az ott élő állatok megóvása érdekében.
Kísérleti kerületek
Budapesten az elmúlt év végén a III. és az V. kerületben lépett életbe kísérleti jelleggel szigorítás.
A tiltások oka leginkább a súlyos hanghatások miatti panaszok, a balesetek megnövekedett száma, gyermek-, környezet- és az állatvédelmi szempontok. A városvezetés mindkét kerületben egyetért abban, hogy az ünnep sokak számára teljességgel élvezhetetlenné vált, sőt egyenesen stresszforrás lett, a környezeti terhelés pedig óriási, ami egyre sürgetőbb beavatkozást igényelt.
A harmadik kerületben legutóbb a hármas kategóriájú pirotechnikai eszközök használata volt betiltva. A téma hamar bekerült a közbeszédbe, sokan árnyaltabban kezdték el látni a kérdést, és hasznos viták sora indult a témában. Kézzelfogható volt a szigorítás edukációs haszna, állítja az óbudai városvezetés. A tapasztalatok összegzése még zajlik, de eredményesnek és sikeresnek ítélik meg a szigorítást. Jóval kevesebben használtak pirotechnikai eszközöket szilveszterkor a III. kerületben.
Az V. kerületi rendeletet sajtótájékoztatón ismertették – néhány kijelölt területen tudták szigorítani a használatot –, a közterületekre, a társasházakra és az üzletekbe is felhívásokat helyeztek ki, hogy a helyiek mellett a turisztikai célközönséghez is minél több felületen elérjen az üzenet. A bírság összegét 150 ezerről 200 ezer forintra emelték. A tapasztalataik alapvetően jók. A keletkezett hulladék jóval kevesebb volt, és a lakossági visszajelzések is a kezdeményezés sikerét bizonyítják.
A Fővárosi Közgyűlés 2024. december 18-i ülésén arról határoztak a képviselők, hogy a pirotechnikai eszközök szilveszteri használatával kapcsolatban konzultációt rendelnek el a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal (BRFK), javaslatot tesznek a légszennyezettség mérésére és az eredmények kiértékelésére, társadalmi konzultációt írnak elő, majd az eredmények ismeretében a közgyűlés rendeletet alkot a szabályozásról. A rendelet célja a fővárosi területek szabályozásán kívül egy jogszabályalkotási alap megteremtése a kerületek számára a pirotechnikai eszközök használatával kapcsolatban, amelynek fókuszában a szilveszteri időszak áll.
A megalapozó egyeztetésekről szóló emlékeztetőt, a pirotechnikai eszközök környezeti hatásait bemutató prezentációt és tűzijátékozás jogszabályi hátterét bemutató prezentációt a fenti linkeken érhetik el.