2025. 05. 9. péntek

Gergely

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Ismét fiktív számlákkal próbálkoztak
fiktív

Ismét fiktív számlákkal próbálkoztak

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt figyelemmel követi azon cégek gazdálkodását, ahol korábban már visszaélésre utaló jeleket találtak. Így történt ez annál a vállalkozónál is, amelyik bár a NAV korábbi ellenőrzésének megállapításait nem vitatta, de folytatta adóelkerülő tevékenységét, és továbbra is fiktív számlákat fogadott be.

 

A vizsgált cég, illetve a jogelődje gazdálkodásával kapcsoltban a NAV már korábban jelentős adókülönbözetet, késedelmi pótlékot és adóbírságot állapított meg. A cég a határozatban foglaltakat nem vitatta, és az előírt összegeket befizette.

 

Az adóellenőrök azonban továbbra is figyelemmel kísérték a cég működését. Az utókövetés kiderítette, hogy az új cég gazdálkodása sem volt szabályszerű. A vállalkozás a lezárt ellenőrzéseket követő bevallásaiban ismét a korábbi, fiktív számlákat kiállító cégek bizonylatait szerepeltette. A NAV a számlakibocsátó társaságoknál adónem-ellenőrzéseket indított, és bűnügyi jelzésekkel is élt a vizsgált ügyekben.

 

A NAV a számlabefogadó cég adóellenőrzését is elrendelte. Mivel a vállalkozás már korábban is szabálytalanul gazdálkodott, a feltételezett adókiesés befizetésének biztosítására az eljáró revizorok ideiglenes biztosítási intézkedést is kezdeményeztek.

 

A NAV Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának végrehajtási szakterülete kézbesítette a végzést, és a következő napon érvényt is szerzett az abban foglaltaknak. A NAV munkatársai ingófoglalással összesen 470 millió forint összegben végrehajtás alá vonták a cég berendezéseit, eszközeit és árukészletét. Két gépjárművet is lefoglaltak, bankszámlazárolással pedig további, csaknem 17 millió forintot biztosítottak.

 

Az ellenőrzési és a végrehajtási szakterület együttműködésének, gyors és hatékony fellépésének köszönhetően az ideiglenes biztosítási intézkedés eredményes volt, a költségvetést ért kár megtérült.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

 

(A fotó illusztráció. Forrás:Shutterstock.)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!