2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkor rendezvényt

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkor rendezvényt

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
A 40 napra tervezett kampány már a 10. napon elérte a kitűzött célt, addigra több mint 300-an elővásároltak jegyet (a résztvevők végleges létszáma egyelőre nem ismert, mert még tart a kampány) arra a márciusi eseményre, ahol egy ismert hazai online marketinges, valamint a Brancsközösség csapata segíti a résztvevőket vállalkozásindítás és pszichológia témákban.
Ilyen méretű rendezvény megszervezésénél Magyarországon eddig még senki nem próbálkozott a közösségi finanszírozás modelljével, pedig a jelek szerint az első vásárlók megszerzésére nem csak kulturális, művészeti projekteknél, gasztronómiai és technológiai iparágakban lehet jó választás, de az esemény toborzás területén is működik.
– A rendezvény előkészületeknél a szervező legnagyobb kihívása rendszerint az, hogy sokszor még napokkal ez esemény előtt sem látja tisztán, hogy mennyi résztvevőre számíthat, mekkora terem lenne ideális számára, és milyen méretű cateringre szerződjön. A közösségi finanszírozás előnye, hogy a szervező a fenti kérdésekre sokkal előbb kaphat lényegesen pontosabb válaszokat, amit fel tud használni a kalkulációjában – mondta Kövesdi Gábor, a Brancsközösség, az első hazai közösségi piactér alapítója, amelyen két év alatt 93 elindult kampányból végül 35 futott be, és ezekre összesen 70 millió Forint értékben érkezett vásárlás.
A jutalomalapú közösségi finanszírozás azt jelenti, hogy a vásárlók valamilyen exkluzív terméket, szolgáltatást kapnak a pénzükért cserébe (például itt rendezvény belépőt, vagy a korábbi kampányokban: könyvet, szörpöt, kártyajátékot).
Az elővásárlók tehát nem adakoznak, hanem egy új termékre, szolgáltatásra fizetnek elő, amit a projektgazda akkor teljesít, ha sikerrel zárul a kampány. Ez a finanszírozási modell a
kampánygazdáknak egy kiváló lehetőség üzleti ötletek tesztelésére, míg a fogyasztóknak teljesen kockázatmentes választás, hiszen ha határidőre mégsem teljesülne a kitűzött kampánycél, akkor visszakapják a pénzüket.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp