A Szalay Lajos (1909-1995) világhírű rajzolóművész születésének 115. évfordulójára rendezett tárlat, a művész egy alkotása címének kétkedő, kérdőjeles szlogenjének tovább gondolásával indul: 2024-ben valóban hallgatnak a Múzsák?
Vagy Múzsa ihlette művekben, Szalayéiban is: megszólaltathatók, szóra bírhatók? Képre bírhatók, mert hiszen az ő rajzai képes beszéddel jelenítenek meg. Szalay illusztrációinak ihletői az ógörög mítoszok, a Biblia, az Énekek éneke, vagy Don Quijote, a Karamazov testvérek, Franz Kafka novellák, József Attila vagy Weöres Sándor versek. Semmi különbség nála az autonóm rajz és az illusztráció között – mert gyakran a meglévő műveiből illusztrációvá válogatott egyes lapokat.
Farkas István festőművésszel csak a rajzaival elmondott-lerajzolt Don-Quijote és Karamazov
testvérek kötetet tervezték – szöveg nélkül, csupán vonallal, maximálisan bízva annak a
megjelenítő erejében.
Szalay Lajos festő- és rajzolóművész 1988-ban New Yorkból Miskolcra történő
hazatelepedésekor ajándékozóként így fogalmazott: „felajánlom hazai múzeumoknak
történő átadásra négyszázötven rajzomat, hogy szülőhazám iránt érzett szeretetemet és
hálámat ezzel is kifejezzem”. Zömmel ezekből, az ajándék-rajzokból, több múzeum
anyagából létrehozott kiállítással a Miskolchoz oly sok szállal kötődő, a 20. századi magyar
rajzművészet jelentős alkotójának a kortársaira is hatással lévő (Budapesttől Argentínáig,
Párizstól New Yorkig) műveit láthatják Szalay rajzművészete s a rajzaiban megjelenített
irodalmi alkotások iránt érdeklődők.
Sümegi György művészettörténész
„Szalay Lajosnak újra köszönettel a gyönyörű illusztrációkért.”
John Steinbeck, 1945
„Művészete nemcsak magába foglalja a jelenlegi társadalom minden jellemző típusát, hanem
képzelő ereje feltárja a régmúlt időt és a tér legtávolabbi sarkait is. Minden alak, minden arc
az emberi viselkedés új vonását fejezi ki. Nagyfokú technikai tudásával bármilyen feladatot
képes végrehajtani.”
Jean Cassou, 1955
„Szalay munkássága azok közé tartozik, amelyek kitörölhetetlen nyomot hagynak a szemlélő
emlékezetében. A vonalak ugyanolyan könnyedséggel látszanak kibuggyanni kezének boldog
mozgásából, mint amilyen derűs lágysággal fakad a víz a gazdag forrásból. Ez a könnyedség,
ami veleszületettnek látszik, nem csak hogy nem csökkent, de inkább hangsúlyosabb lett az
évek és munkák szaporodásával.”
Cordoba Iturburu, 1955
„A világ következő legnagyobb grafikusa valószínűleg egy magyar, akit Szalay Lajosnak
hívnak”.
Pablo Picasso, 1967.
„A ’mi időnkben’ Szalay Lajos emlőit szopták a grafikusok”.
Bálint Endre, 1984.
„Bibliai és mitológiai istennőket és isteneket rajzolt Szalay a vonalaknak eddig soha nem
látott kanyargásában, amelyek egyenes meghosszabbításai annak a vonalnak, amely az
altamirai rajzoktól Leonardón és Goyán keresztül Picassóig és Picassón keresztül Szalay
Lajosig tart a művészetek történetében”.
Somlyó György, 1991
„Én azt mondom, mindannyian Szalay Lajos köpönyegéből bujtunk ki”.
Szász Endre, 1992.
