2026. 09. 25. péntek

Eufrozina, Kende

1 EUR 366 HUF
1 GBP 426 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Kilátó Restart – Autó helyett inkább gyalogosan a Kilátó felé!
royal_magazin_PNG

Kilátó Restart – Autó helyett inkább gyalogosan a Kilátó felé!

Jól halad az Avasi kilátó felújítása – a kivitelező most arra kéri az autósokat, hogy a teherautós és munkagép-forgalom akadályozásának elkerülése, illetve saját gépkocsijuk megóvása érdekében ne hajtsanak be a Mendikás dűlőnek a buszvégállomás melletti kereszteződéstől a kilátóig terjedő szakaszára.

 

Bár a vízművek telephelyére vezető bekötőútig nem tiltott a behajtás, és az út egyik oldalán parkolni is lehet, az építési munkálatok és a megnövekedett teherautó-forgalom miatt az útburkolat állapota sokat romlott, ezért sem érdemes ráhajtani. A bekötőút utáni szakaszon pedig a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai jogosultak büntetni mind a behajtás, mind a parkolás miatt.

 

A Kilátó felújításának ideje alatt a környék nagy része munkaterületnek számít, a kivitelező szerint a rekonstrukció jól halad, és a tervek szerint az év végére teljesen megújul majd az egykori tévétorony, az épület előtti területen pedig egy szolgáltató központot, illetve komfortpontokat alakítanak ki.

A Kilátó ReStart része a történelmi Avas és az Avas domb rehabilitációjának, amely Veres Pál polgármester Nagy-Miskolc programjának egyik kiemelt vállalása volt.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés