-A szívelégtelenség terápiás lehetőségei-
A krónikus szívelégtelenség rendkívül gyakori betegség; Magyarországon a felnőtt lakosság 1,6%-át
érinti, ám ez a szám csalóka, mert döntően egy időskori betegségről van szó, a nyolcvan év felettieknél
akár 15–20%-os is lehet az előfordulása. 1
A szívelégtelenség sajnos gyakran végzetes kimenetelű: a betegek 10%-ánál a diagnózist követő egy
hónapon belül, 22%-ánál a diagnózist követő 2 éven belül, 50%-ánál pedig a diagnózist követő öt éven
belül válik végzetessé ez a kór. 2
Annak ellenére, hogy ilyen gyakori betegségről van szó, kevesen vannak tisztában vele, hogy mit is
takar pontosan az elnevezés és egyáltalán honnan tudjuk, ha mi vagy bárki a környezetünkben
érintett. Éppen ezért jártuk körbe a témát Professzor Dr. Vorobcsuk Andrással a Kaposi Mór Oktató
Kórház kardiológiai osztályának osztályvezető főorvosával.
Mikor beszélhetünk szívelégtelenségről?
Szívelégtelenségnek azt az állapotot nevezzük, amikor a szív teljesítőképessége csökken és nem képes
kellő mennyiségű vért pumpálni a szervezet többi része felé. A betegség felismerése és kezelése az
elmúlt időszak technikai és gyógyszeres fejlődésének köszönthetően egyre korábban megtörténik, így
maga a szívelégtelenség fogalomköre is kibővült. Régen kizárólag a súlyosabb állapotú, rossz balkamra
funkciójú betegekre mondtuk, hogy szívelégtelenségben szenvednek. Ma már az enyhébb stádiumban
lévő, úgynevezett jó, illetve megtartott balkamra funkciójú betegeket – akik a szívelégtelenség tüneteit
produkálják – is ide soroljuk. Időben fel tudjuk ismerni a betegséget, és ma már léteznek olyan, korábban
nem elérhető gyógyszerek, melyekkel már ebben a korai stádiumban is kezelni tudjuk betegeinket.
Milyen gyakran fordul elő a szívelégtelenség, és kiket érint elsősorban?
A szív- és érrendszeri megbetegedések az egyik leggyakoribb végzetes kimenetelű megbetegedésnek
számítanak, ezen belül a szívelégtelenség is elég gyakorinak mondható. Alapvetően egy időskori
betegségről van szó, és a genetikai tényezők mellett a helytelen életmód okozta betegségek, mint a
magas vérnyomás, cukorbetegség, koszorúér-szűkület játszhatnak szerepet kialakulásában.
Mikor kezdjünk el gyanakodni, mikor forduljunk orvoshoz?
A leggyakoribb jelek az indokolatlan fáradékonyság, terhelésre jelentkező légszomj, a fizikai
teljesítőképesség romlása. Az emelkedőn vagy egy lépcsőn való felsétálás is fulladást okozhat. A
lábdagadás is rendkívül jellemző, itt nagymértékű, az egész lábszárra kiterjedő és mindkét lábat érintő
vizesedére kell gondolni, amely reggelre jellemzően lelohad. A lábdagadást okozó vízvisszatartás akár
olyan mértékű is lehet, hogy jelentős súlytöbbletet okozhat.
Nagyon fontos, hogy ha a tüneteket észleljük magunkon, időben forduljunk orvoshoz. A betegek gyakran
már leromlott, súlyosabb állapotban érkeznek hozzánk, ami azért probléma mert életkilátásaik akkor a
1 https://akjournals.com/downloadpdf/journals/650/154/44/article-p1731.xml
2 https://www.verywellhealth.com/facts-about-heart-failure-6274444
legjobbak, ha idejekorán megkapják a megfelelő ellátást. Tehát fontos a tájékozottság, hogy időben
felismerjük, ha baj van.
Milyen orvoshoz fordulhatunk első lépésben?
A szívelégtelen betegek ellátása a kardiológiai szakambulanciákon történik, de az első gyanús jelek
esetén elsősorban a háziorvoshoz kell fordulni, aki szükség esetén továbbirányítja a beteget a
szakrendelésre. Súlyos, életet veszélyeztető esetekben természetesen a Sürgősségi osztályhoz kell
fordulnunk.
Mi történik a szakambulanciákon?
A diagnosztikai vizsgálatokat követően, amik magukba foglalják EKG, szív ultrahang és szükség esetén
holter (24-48 órás) EKG, illetve koszorúér CT vagy szívkatéteres vizsgálat elvégzését, mindenkinek egy
személyre szabott, komplex terápiát állítunk össze. Ez azt jelenti, hogy mind a gyógyszeres terápiát,
mind a szükséges életmódbeli változtatásokat a beteg állapotától függően alakítjuk ki. Súlyosabb
esetekben műtéti beavatkozásra is szükség lehet, például speciális pacemaker beültetésére.
A terápiáról fontos tudni, hogy nem egy állandó „receptet” adunk, amit a betegek életük végéig
változatlanul be kell tartsanak. A beteg aktuális állapotához alkalmazkodva (akár javul, akár romlik)
folyamatosan módosítunk a terápián, ezért a betegeknek rendszeres kontrollra kell járniuk, a
pácienseink kezét nem engedjük el, hanem életük végégig gondozzuk őket.
Mi van, ha valaki elhanyagolja ezeket a kontrollokat, vagy nem szedi rendesen a felírt gyógyszereket?
Sajnos előfordul ilyen is, hiszen egy jól beállított terápia mellett sokat javulnak a tünetek és javul az
életminőség, olyannyira, hogy néhány beteg gyógyultnak hiszi magát. A szívelégtelenségről azonban
tudni kell, hogy ez nem egy múló betegség, ez egy tartós „állapot”, ami azt jelenti, hogy nem lehet
„kigyógyulni” belőle. Élethosszig tartó odafigyelést, kontrollt és kezelést igényel.
Egyes betegek erről megfeledkeznek, és abbahagyják a beállított gyógyszerek szedést. Egy ideig
gyógyszer nélkül is jól érzik magukat, de ez alatt az idő alatt a betegség „csendben” egyre jobban
„kiteljesedhet” és a beteg állapota hirtelen rosszabbodhat. Mi több, nemcsak a szívelégtelenség lép
súlyosabb stádiumba, de társbetegségeket is „összeszedhet”, például kialakulhat vesebetegség,
romolhatnak a májfunkciók vagy szívbillentyű problémák léphetnek fel. Ezek a betegségek egymást
„erősítik”, ezzel az orvosokat sokkal komplexebb probléma elé állítják, a beteg életkilátásait pedig
tovább rontják.
Elmondhatjuk tehát, hogy a beteg a saját gyógyulásáért nagyrészben felelős?
Igen, de ez egy csapatmunka. Nemcsak a gyógyszerszedés alapvető fontosságú, hanem az egészséges
életmód kialakítása és annak hosszútávú megtartása. A helytelen, egészségkárosító szokások (például
dohányzás, krónikus alkohol fogyasztás, mértéktelen kalória bevitel) elhagyása és a rendszeres mozgás a
gyógyszeres terápia eredményességét jelentősen tudják javítani. Ezek együttesen megnyert, minőségi
életéveket jelenthetnek a gyakorlatban.
Biztosan előfordul olyan is, hogy a betegnek az alkalmazott kezelés mellékhatást okoz, és ezért
szeretné elhagyni.
Jellemző panasz a szívelégtelenség bázis gyógyszeres terápiájának számító vízhajtók alkalmazása során a
gyakori vizelési inger és a fáradékonyság. Ezért gyakran megesik, hogy a betegek ezt önkényesen
elhagyják vagy csökkentik a dózisát és a korábban említett „vizesedést” kevesebb folyadékbevitellel
próbálják meg orvosolni, ami persze nem megoldás, sőt tovább ronthatja az általános állapotát a
betegnek. Szerencsére azért a modern gyógyszerek mellékhatás profilja jelentősen kedvezőbb, jól
tolerálhatóak a betegeink számára és hamar kialakíthatjuk velük a sikeres kombinációt. Mindezek
mellett egyes gyógyszertípusoknál a megfelelő hatékony dózis gyakorlatilag egy lépcsőben elérhető.
