2026. 10. 16. péntek

Gál

1 EUR 364 HUF
1 GBP 430 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Szijjártó Péter: kiemelt konzuli jelenléttel készülünk a Trabzonspor-Ferencváros mérkőzésre
royal_magazin_PNG

Szijjártó Péter: kiemelt konzuli jelenléttel készülünk a Trabzonspor-Ferencváros mérkőzésre

Több száz magyar szurkoló vesz részt csütörtök este a Trabzonspor-Ferencváros meccsen a labdarúgó Európa-liga utolsó fordulójában Törökországban, ezért az ankarai magyar nagykövet és három konzul is a helyszínen lesz, hogy ha valaki bajba kerül, segíteni tudjanak – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-vel.

A tárcavezető arról számolt be, hogy mintegy százharmincan charterjárattal érkeznek, míg egy legalább ugyanekkora csoport egyénileg utazik Trabzonba. Elmondta, hogy a különgéppel érkezőket közvetlenül a stadionba fogják kísérni a helyi szervezők, majd a mérkőzés végén, a hazai szurkolók távozását követően, visszakísérik őket a repülőtérre. „A kollégáim Ankarából már mindent előkészítettek, hogy az érkezés zökkenőmentesen történjen. Ha minden rendben van a személyes iratokkal, akkor néhány percnél nem vehet majd többet igénybe a beléptetés Törökországba” – tudatta. Szijjártó Péter kijelentette: „Négy kollégát a helyszínre, Trabzonba rendeltem, ott lesz a nagykövetünk, illetőleg három konzul is, akiknek az lesz a munkájuk, hogy ha adódnak önöknek ügyes-bajos dolgaik, akkor segítsenek azok elintézésében”. Tájékoztatása szerint emellett működésbe léptettek egy folyamatosan üzemelő konzuli ügyeleti telefonszámot (+905056773176). „Reméljük, hogy nem lesz rá szükség, de ha igen, akkor a kollégák állnak rendelkezésre” – fogalmazott. Az estéhez mindenkinek jó szurkolást, sok ferencvárosi gólt, jó ünneplést és mindezek mellett szerencsés hazaérkezést kívánok! Hajrá Fradi!” – tette hozzá. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

FOKOZOTT ELLENŐRZÉS
A rendőrök az Edelényi Rendőrkapitányság illetékességi területén végeznek fokozott ellenőrzést 2026. október 15-én. Az Edelényi Rendőrkapitányság v…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés