2026. 05. 1. péntek

Fülöp, Jakab

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Közélet » Közélet » KKM: A HIPA befektetőket szervez a Tungsram létszámcsökkentésével érintett településekre
royal_magazin_PNG

KKM: A HIPA befektetőket szervez a Tungsram létszámcsökkentésével érintett településekre

A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) a korábbi gyakorlatnak megfelelően mindent megtesz azért, hogy mielőbb befektetőket vigyen a Tungsram létszámcsökkentése miatt érintett településekre, felhasználva a meglévő infrastruktúrát és munkaerőt – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a HIPA-nak kialakult gyakorlata van a hasonló esetek kezelésében, korábban ilyen helyzetet a Befektetési Ügynökség sikeresen kezelt például Ózdon, Komáromban illetve Nemesvámoson is. „Ezúttal is azért dolgozunk, hogy az érintett munkavállalók mielőbb új munkahelyet találjanak, és a helyzetük megnyugtató módon rendeződjön” – áll a közleményben. Magyarország évről évre eredményesen vesz részt a befektetésekért folyó nemzetközi versenyben, a beruházási rekordok a stabil politikai környezetnek, az alacsony adóknak és a magyar munkavállalók szorgalmának és tehetségének köszönhetők – tették hozzá. A Tungsram szerdán jelentette be, hogy megszünteti a hagyományos világítástechnikai termékek gyártását, ezért 1600 dolgozóját elbocsátja több ütemben az év végéig. Közleménye szerint elkerülhetetlen a technológiai váltás, a továbblépés érdekében tervezett létszámleépítés legnagyobbrészt a gyári dolgozókat érinti, mind az öt gyárukban. A vállalat menedzsmentje a döntésről szerdán tájékoztatta a dolgozókat, az üzemi tanácsot és a szakszervezeteket. „A 125 éves magyar exportvállalat csak így tudja megőrizni versenyképességét a világpiacon. A tervezett lépések 1500 ember munkájának megmentését jelentik” – írták. Elsőként a kisvárdai és hajdúböszörményi gyárakban indul a leépítés. Az első ütemben érintett dolgozókat 2 hónap múlva bocsátják el. A cég még Budapesten, Nagykanizsán és Zalaegerszegen működik. (MTI)

 

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés