2026. 06. 29. hétfő

Péter, Pál

1 EUR 354 HUF
1 GBP 411 HUF
Kezdőlap » Közélet » Közélet » Menczer Tamás: A NATO és Magyarország álláspontja egybecseng
royal_magazin_PNG

Menczer Tamás: A NATO és Magyarország álláspontja egybecseng

A NATO és Magyarország álláspontja teljes mértékben összecseng az ukrajnai háború ügyében – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna műsorában.

A NATO megerősítette ismét, hogy nem részese ennek a konfliktusnak, mindent meg kell tenni, hogy a háború ne terjedjen túl Ukrajna határain, és a NATO mint szövetség, nem szállít fegyvert ebbe a konfliktusba – mondta, hozzátéve: ez teljes mértékben egybevág a magyar állásponttal, Magyarország ezt az álláspontot teljes mértében támogatja. Mindent meg kell tenni azért, hogy a NATO és Oroszország között fegyveres konfliktus ne alakuljon ki, mert egy konfliktus egy atomhatalom és a világ legerősebb katonai szövetsége között egyet jelentene a harmadik világháborúval – tette hozzá az államtitkár. A legújabb uniós szankciós csomagról elmondta: a földgáz, a kőolaj és a nukleáris energiával összefüggő szankció jelenti Magyarország számára a vörös vonalat, ha ezeket szankcionálnák, az olyan aránytalan és elviselhetetlen terheket róna a magyar emberekre, ami elfogadhatatlan, jobban sújtana bennünket, mint Oroszországot. Kitért arra is, hogy a Híd Kárpátaljáért nevű program keretében Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akciója zajlik. A kormány együttműködik a hat nagy karitatív segélyszervezettel, amelyek összesen 3 milliárd forintot kaptak, hogy munkájukat el tudják végezni, már több mint félmillió menekült érkezett Magyarországra. Ezzel egyidőben már több milliárd forint értékben vitt Magyarország segélyszállítmányokat Ukrajnába. Menczer Tamás a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt: minden humanitárius segítséget megad Magyarország, elítéltük az orosz agressziót, támogatjuk Ukrajna területi szuverenitását, integritását, és félretettünk minden korábbi nézetkülönbséget Ukrajnával – idézte fel. Mindezek után az, hogy az ukrán elnök és kormányzati szereplők kritizálják a magyar választási eredményt, bírálják a magyar emberek döntését és totalitárius rendszereket emlegetnek, arról beszélnek, hogy háborús cinkosok vagyunk és nem is segítünk, elfogadhatatlan. Ezért kérették be az ukrán nagykövetet és mindezt világossá tették számára – közölte a külügyi államtitkár. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés