2026. 09. 25. péntek

Eufrozina, Kende

1 EUR 364 HUF
1 GBP 424 HUF
Kezdőlap » Közélet » Közélet » Menczer Tamás: bővül a személyszállító kapacitás az esztergomi vasútvonalon
royal_magazin_PNG

Menczer Tamás: bővül a személyszállító kapacitás az esztergomi vasútvonalon

Jövő héttől új vasúti járat közlekedik Esztergom és Budapest között, és hamarosan újabb menetrendi bővülés várható – mondta pénteki solymári sajtótájékoztatóján a térség kormánypárti országgyűlési képviselőjelöltje.

Menczer Tamás külügyminisztériumi államtitkár bejelentette, hogy a többi szerelvény mellett hétfőtől az eddigi három helyett már napi négy emeletes vonatpár viszi az utasokat. Esztergomból 6 óra 35 perckor indul az új járat. A szerelvényeken hatszázan utazhatnak, vagyis másfélszer annyian, mint ahány utast ezen a szakaszon a többi vonat szállíthat, ezért a bővítés jelentősen növelheti a személyforgalmat – hangsúlyozta. A képviselőjelölt hozzátette, hogy az emeletes szerelvények indítását november elején jelentették be az esztergomi vonalon. A kényelmes, korszerű vonatokkal eddig reggel, délután és este lehetett utazni, de a visszajelzések alapján a korai napszakban sürgőssé vált a bővítés. Kezdeményezte azt is, hogy a vasúttársaság újabb járatokkal bővítse a menetrendet. Menczer Tamás szerint az utasforgalom indokolná, hogy kilenc vonatpár közlekedjen az emeletes szerelvényekből a két végállomás között, egész napra elosztva. A kapacitás bővítését a fenntarthatósági szempontok is megkövetelik, hiszen aki vonattal utazik, a leginkább környezetbarát közlekedést választja – hangsúlyozta Menczer Tamás, hozzáfűzve: a kormány ezért is folytatja a megkezdett vasúti korszerűsítéseket, csak a szerelvényállomány megújítására 2000 milliárd forintot fordít 2030-ig.  Kormányos László, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgató-helyettese szerint a kényelmes, jól felszerelt vonatok mellett a korszerű állomások, parkolók, buszcsatlakozások is hozzájárulnak a vasúti közlekedés versenyképességéhez. Fontosnak nevezte emellett a jegyértékesítés megújítását, amely az Esztergom-Budapest vonalon ebben a hónapban ért véget új jegykiadók telepítésével. A vasúttársaság a járatbővítésre szintén nyitott, és már vizsgálja ennek lehetőségeit, hogy még többen válasszák a közösségi közlekedést – tette hozzá. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés