2026. 09. 25. péntek

Eufrozina, Kende

1 EUR 364 HUF
1 GBP 424 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Őrizetben az erőszakoskodó
eroszakoskodo

Őrizetben az erőszakoskodó

A tiszaújvárosi egyenruhások öt órán belül azonosították és elfogták azt a férfit, aki egy 13 éves lánnyal szemben erőszakoskodott.

Szexuális erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy 33 éves román férfival szemben. A gyanúsított 2021. szeptember 2-án 14 óra előtt – a Tiszaújváros és Sajóörös közötti útszakaszon – egy 13 éves lányt támadott meg. A férfi áldozatának a két karját megragadta a földre lökte, és a száját is befogta, majd megpróbált szexuálisan közeledni hozzá. Egy arra kerékpározó személy az elkövetőt cselekménye közben megzavarta, aki ezért a helyszínről elmenekült.
A rendőrök rövid idő alatt megállapították az elkövető kilétét, majd két a szolgálatból hazafelé tartó tiszaújvárosi körzeti megbízott, és járőr a nyílt utcán fogta el a férfit.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói az elkövetőt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vétele mellett egyben előterjesztést tettek letartóztatásának ügyészi indítványozására is.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés