2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Leállítják az ITC bontását Miskolcon
csobor-alaxai

Leállítják az ITC bontását Miskolcon

Az ITC-székház bontásának tervezésére szánt forrást továbbra is biztosítsa a Kormány, hogy azt a közmegegyezésen alapuló új tervekhez tudják majd felhasználni – ezt kéri a Kormánytól Csöbör Katalin országgyűlési képviselő és Alakszai Zoltán kormánymegbízott. A két politikus még pénteken jelentette be közösségi oldalán, hogy kezdeményezik az ITC bontásának leállítását mindaddig, amíg az élet és a terület sorsáról mindenki számára elfogadható döntés nem születik.

 

  • Az ITC bontásának ügyében számos megbeszélést és egyeztetést folytattam építészekkel, helyi szakemberekkel és civilekkel – hangsúlyozta mai miskolci sajtótájékoztatóján Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője. – Voltak, akik a bontás mellett voltak, de többen voltak azok, – köztük a helyi építészek is – akik ellenezték azt. Mivel ez részben szakmai kérdés is, ezért nem tehetünk mást, minthogy hallgatunk a szakemberek szavára, véleményé Mindenkinek elmondtam, hogy én nem szeretnék olyan döntést támogatni, ami nem közmegegyezésen alapul, ezért kezdeményeztem az ITC bontásának leállítását mindaddig, amíg a székház és környéke sorsáról a miskolciak, az építész szakma, valamint a városháza és a kormány számára is elfogadható döntés nem születik. Ezt jeleztem a Kormánynak is és egyben a kormánymegbízottal közösen kértük, hogy azt a forrást, amit az ITC-székház bontásának terveire biztosítottak, továbbra is biztosítsák az új elképzelésekhez. Mivel nagyon szerteágazók a vélemények az ITC jövőjével kapcsolatban, ezért a közösségi oldalamra feltöltöttem egy kérdőívet, amit bárki kitölthet. Én arra biztatok mindenkit, akit érdekel a székház vagy a terület sorsa, hogy töltse ki a kérdőívet és küldje vissza nekem. Ebből világosan kiderül majd, hogy hányan vannak a bontás ellen vagy amellett. Illetve, hogy milyen funkciókkal ruháznák fel az épületet vagy milyen létesítményt látnának szívesen annak helyén.

 

  • Február óta számos alkalommal egyeztettem a városvezetéssel – hangsúlyozta Alakszai Zoltán kormánymegbízott. – Az egyeztetéseken, az ITC területén megvalósítható fejlesztések valamennyi forgatókönyvében szerepelt az épület bontásának, illetve a helyi védettség levételének az ügye. A város vezetői egy alkalommal sem jelezték, hogy ezzel nem értenek egyet, egyéb javaslatuk az épület hasznosítására nem volt. A kormányhatározat megjelent, a Kormány rendelkezésre bocsátotta a forrásokat, a baloldal egyből kampányt csinált az ügyből annak ellenére, hogy – még egyszer hangsúlyozom – előzetesen minden információ rendelkezésükre állt és csaknem fél évük volt, hogy elmondják az épület sorsáról kialakított véleményüket. A kormányhatározat óta megfogalmazott vélemények alapján kirajzolódik, hogy a terület, illetve az épület jövője további egyeztetéseket igé Ezért kezdeményeztük, hogy a Kormány halassza el az épület bontását addig, amíg az egyeztetések során ki nem alakul a terület közmegegyezésen alapuló jövőképe, és továbbra is biztosítsa a tervezéshez kapcsolódó forrásokat. Ezzel párhuzamosan folytatjuk a tárgyalásokat a miskolci városvezetéssel és a helyi építészekkel.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!