2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Mixiék megérkeztek
mixieksportauto

Mixiék megérkeztek

 

Csomós Miklós és Nagy Attila újra remek teljesítményt nyújtott és még közelebb került kitűzött céljukhoz, első abszolút futamgyőzelmük megszerzéséhez.

 

 

 

A magyar ralibajnokság első futama, a Boldogkő Rali után talán némileg még túlzás lett volna kijelenteni, de a május közepén tartott Ózd-Eger Ralit követően megerősítést nyert a tény: Mixiék megérkeztek a bajnokság élmezőnyébe!

Várakozásokon felül teljesített a skodás csapat az ózdi és egri ralipályákon is, a mezőnyhöz képest jóval kevesebb R5-ös tapasztalattal ugyan, mégis folyamatosan hozták a TOP5-ös szakaszeredményeket. Ebben az időjárás sem zavarta meg a fiatal párost, szárazon, szakadó esőben és váltakozó körülmények között is ott tudtak lenni a leggyorsabbak között.

„Életem egyik legjobb napját zártuk, végre két napos a verseny, rengeteg néző van, nagyon élvezzük és örülünk neki, hogy ilyen sokan szurkolnak nekünk. Megtapsoltak minket, ujjongtak, ez a legjobb érzés. Emellett gyorsan is mentünk, jó tempóval, tudatosan küzdöttünk ma” – összegzett az első napot követően Nagy Attila.

A szombati ózdi pályákat vasárnap az egri szakaszok követték és a beígért eső sem maradt el. Ezzel az autóval még sosem mentek vizes gumival és ekkora esőben a fiúk, ez az első kör eredményein némiképp meg is látszott, azonban körről körre egyre közelebb kerültek a legjobbakhoz, a végén pedig kockáztatni is mertek az abszolút harmadik helyért vívott óriási csatában. Az utolsó két szakaszra két slick gumit is felraktak és mindent beleadtak, hogy a dobogón fejezhessék be a futamot.

Csomós Miklós így értékelt a célban: „nagyon jó a világsztárok között menni, ugyanakkor nem tudom mennyire reális az az eredmény, amit most újra elértünk. Jól látszik, hogy szárazon már fel tudjuk venni velük a versenyt! Nagyon örülünk ennek a harmadik helynek, a Salgó Rali előtt szeretnénk végre egy egész napos tesztet, amire idén eddig még nem volt lehetőségünk. Bízom benne, hogy azt követően még tovább tudunk gyorsulni és még közelebb kerülünk majd a többiekhez.”

Két futam után két dobogós helyezéssel az összetett második helyéről várhatja a Csomós-Nagy páros a bajnokság harmadik futamát, a Salgó Ralit. Folytatás június első hétvégéjén a klasszikus salgó gyorsaságikon!

Köszönjük együttműködő partnereinknek!

Fotó: Rallye Dream Blog

– Béres Gábor –

 

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!