No, nem a lovakról lesz most szó, de a mondást azért citáltam ide, mert ez elképesztően találó erre a történetre is.
Le kell szögeznem az írás elején, hogy nagyon tisztelem azokat, akik időt, fáradságot nem kímélve megmentik, tartják, gyógyítják a kutyusokat, cicákat. Adóm, és gyermekeim adójának 1 százalékát is minden évben nekik szánom, minden egyéb módon is támogatom az alapítványokat, menhelyeket: élelemmel, takarókkal, finom falatkákkal, rágcsával. Örülök annak, hogy lesz állattörvény, amely talán megakadályozza a felelőtlen szaporítást, s megbünteti az állatkínzókat. Egyszóval Én is az állatok – főként a kutyusok- pártján állok. Mondjuk azt túlzásnak tartom, hogy egyesek a kutya kölyköket „babáknak” titulálják, ami szerintem felesleges finomkodás, erős túlzás. No, de nem ez az egyetlen túlzás ebben a történetben.
Lassan négy éve már annak, hogy talált, befogadott közép snauzer mix kutyusunk az örök vadászmezőkre távozott tőlünk, 12 év után. Most éreztem úgy, talán már eljött az ideje, hogy egy újabb jövevény színesítse mindennapjainkat, ráadásul az unokáink szinte nap mint nap rákérdeztek, hogy mikor lesz már újra kutyusunk.
Eleinte a tenyésztők honlapjait nézegettem, de a családnak az volt a meglátása, hogy fogadjunk inkább örökbe újra egy mentett kutyust, mondván neki is legyen olyan szép élete, mint Dorisunknak volt. /Ez volt előző kutyánk neve./
Egymás után kerestem fel a menhelyek Facebook és web oldalait, kitöltöttem a sokoldalas kérdőíveket és figyeltem, hogy milyen lehetőségek vannak, telefonálgattam, személyesen meglátogattam jó néhány telepet.
Egymás után jöttek az elutasítások, s ezen nagyon meglepődtem. Volt aki azért nem tartott minket alkalmasnak egy kutya befogadására, mert már nem vagyunk 20 évesek, volt aki azért nem, mert nem azt írtam, hogy a kutya majd alhat az ágyamban, és ehet az asztalunknál. Volt aki azért nem ajánlotta, mert nem volt másik kutyám, csak amellé adnak örökbe, volt aki azt mondta három gyerek mellé nem való az a kutya, ugyan nem élnek a gyerekek velünk, de ez már számára nem volt releváns információ.
Kezdtem nagyon elkeseredni. Aztán olvastam egy úriember bejegyzését a Facebookon, aki azt írta hogy szerinte a kutyamentők nem is akarják örökbe adni a náluk lévő kutyusokat, mert annyi, s olyan feltételt szabnak, hogy még a gyermekek örökbefogadása is könnyebben megy nálunk, pedig az sem egyszerű. Elnézést a hasonlatért.
Sikerült teljesen elbizonytalanodnom. Én úgy gondoltam, hogy hatalmas kertes házban egy szeretett kutyus, akivel sokat sétálnak, jól táplálják és családtagnak tekintik, nálunk jól érzi majd magát, főként azután, hogy előtte, kidobták, esetleg bántották, láncon tartották. Úgy tűnik tévedtem…
Erre céloztam a címben, amikor a lovat emlegettem, amelynek ugye megint átestünk a túloldalára.
Orosz B.Erika
