2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Jobbik:Akárhogy is, de a mai nap számomra siker

Jobbik:Akárhogy is, de a mai nap számomra siker

Több mint egy éve küzd a Jobbik azért, hogy a fiatalokat mentesítsék a személyi jövedelemadó terhe alól, hiszen nehéz úgy elindulni az életben, hogy az ember kezdőként alig keres valamit, még abból is sokat adózik, és közben oldja meg a lakhatását és vállaljon gyermeket.

– 2019-ben írásbeli kérdéssel bombáztuk a kormányt, követelve a fiatalok személyi jövedelemadójának az eltörlését. Azt válaszolták, talán majd egyszer. Utána szóvá tettem napirend előtt a parlamentben, majd javaslatot nyújtottam be arról, hogy a 29 év alattiaknak ne kelljen megfizetniük ezt az adót.

– A Gazdasági Bizottság fideszes többsége tavaly február 17-én vita nélkül leszavazta. Majd a Jobbik Ifjúsági Tagozatával indítottunk kampányt SZJA-mentességet követelve. Ma pedig elértük a célt. Orbán Viktor bejelentette, a 25 év alattiaknak nem kell jövedelemadót fizetniük.

Mindig azt mondtam: azt se bánom, ha a Fidesz leszavazza a Jobbik javaslatát, és aztán benyújtja a sajátjaként, csak lépjünk előre. Tudom, csak a választás évében vezeti be mindezt a Fidesz, mert félti a hatalmát. Tudom, csak a 25 év alattiakra vonatkozik. Tudom, hogy a Jobbik javaslatát nyúlták le. De akkor is: ma egy kicsit léptünk előre, és ez a Jobbik sikere. Jövőre, amikor végre véget érhet az Orbán-rendszer, és felállhat az új nemzeti egységkormány, már nem kell éveket harcolnunk egy-egy fontos javaslatért. Na, az lesz a nagy előrelépés. Köszönöm mindenkinek, aki velünk harcolt a fiatalok szja-mentességért.

– Jöhet a következő feladat. Írd alá a vidéki bérek emeléséért indított követelésünket: https://urlap.jobbik.hu/berfelzarkoztatas-videk

Jakab Péter, a Jobbik elnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp